Kultúra

A borok királyára, a szőlők fejedelmére emlékeztek

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Mathiász János Borrend a világhírű tudós halálának 100. évfordulóján koszorúzással tisztelgett Mathiász János előtt a Hungarikum Ligetben található mellszobránál pénteken.

A borok királyára, a szőlők fejedelmére emlékeztek
A megemlékezésen (k) Lezsák Sándor a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke is részt vett
Fotó: MH

A neves szőlőnemesítő a filoxéra vész idejében hazánk és Európa szőlészetének és borászatának megmentőjeként végezte munkáját. Ezért munkássága a „Világörökség” szerves részévé vált és a Magyar Nemzeti Értéktárba került. Korszakalkotó szőlőnemesítő munkát végzett, 3700 új fajtát hozott létre elhivatott alkotásvággyal. Számtalan csemegeszőlő-fajtát kísérletezett ki, közülük ma is népszerű a szőlőskertek királynője és a csabagyöngye.

A megemlékezésen Lezsák Sándor a Népfőiskola Alapítvány kuratóriumának elnöke hangsúlyozta, hogy az alföldi régióban több mint ezer éves hagyománya van szőlőtermesztésnek és borászatnak. Mathiász János kiemelkedő személyisége a térségnek, aki erősen kötődött az itteni vidékhez, egyfajta genius loci.

Mellszobra méltán kapott helyet a Hungarikum Liget - Nemzeti Panteonjában, emlékét ápolni, vívmányait becsülni, alkotásvágyát, elhivatottságát tovább kell vinni a magyarságnak - véli.

Dabasi Gábor helyi borász a tudósról elnevezett borrend tiszteletbeli nagymestere a megemlékezésen többek között elmondta: a 83 éves korában elhunyt tudós számtalan vívmányával fejlesztette, előbbre vitte a homoki szőlőkultúrát. Fajtagyűjteményével átmentette és a filoxéra járvány után újratelepítette a szőlőket számos borvidéken. Neki köszönhetően értékelődött fel a homokos területek szőlőtermesztésre alkalmassága. Szőlőskertjéből évente közel egymillió fajtiszta szőlővesszőt vittek a Duna-Tisza köze gazdaságaiba. Borai több mint 280 aranyérmet kaptak szakmai megmérettetéseken úgy, hogy abban az időben a versenyeken csak 1 bor kaphatott első helyet.

Mathiász János az utána jövő szőlészek generációinak mutatott utat.

A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Mathiász János Borrend a világhírű tudós halálának 100. évfordulóján koszorúzással tisztelgett Mathiász János előtt a Hungarikum Ligetben található mellszobránál, december 3-án
A lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a Mathiász János Borrend a világhírű tudós halálának 100. évfordulóján koszorúzással tisztelgett Mathiász János előtt a Hungarikum Ligetben található mellszobránál, december 3-án
Fotó: MH

Mathiász Tivadar dédunokája a koszorúzáson köszönetet mondott településeknek, kutató intézeteknek, borrendnek, a hegyközségnek, a szőlőnemesítő munkásságának ápolásáért. Mint mondta, mindig szívesen jön Lakitelekre a Népfőiskolára, a Hungarikum Ligetbe, ahol gondozzák, bemutatják a magyar értékeket, köztük a bor és szőlőkultúrát. A Magyar Borok Katedrálisa is ezt a célt szolgálja, ahol meg lehet kóstolni a mai pincék „termését”. Hálás, hogy a lakiteleki Népfőiskola - Nemzeti Panteonjában dédapjának kőbe vésett emléket állított. Majd hozzátette: Mathiász munkássága a futóhomokban él tovább, ahol maradandóbb lesz, mintha márványba vésték volna - mondta a leszármazott.

Kapcsolódó írásaink