Gazdaság

Milliárdos összeghez jutnak a hazai borászok

Lepárlási támogatás

Az Agrárminisztérium a szüreti felkészülés keretében 1,5 milliárd forintos keretösszeggel lepárlási támogatást biztosít a borászatok számára – közölte Nagy István agrárminiszter.

A szakminisztérium tegnapi kiadott közleménye szerint a tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt a borértékesítés gyakran komoly nehézségekbe ütközött, több fontos értékesítési csatorna korlátozott működése miatt a borászatok egy része nehéz helyzetbe került. Nagy István hozzátette: bár összességében a borkészletek elmaradnak a sokéves átlagtól,  egyes bortermelőknél azonban így is nagyobb mennyiségben halmozódtak fel borok.

Az agrárminiszter kifejtette, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának kezdeményezésére idén 1,5 milliárd forintos keretösszeggel, mintegy 100 ezer hektoliter bor lepárlása valósulhat meg támogatott módon. Ez alternatív bevételi lehetőséget jelent azoknak a termelőknek, akik kapacitáshiánnyal vagy eladási gondokkal küzdenek a koronavírus-járvány okozta helyzet következtében.

Kapcsolódó írásaink