Kultúra

Teljes kép Botticelliről

Jól súlyozott, szép film A művészet templomai sorozat új alkotása – A rendező enyhe elfogultsága a Mediciek jó oldala iránt érthető és megbocsátható

Kétséges, hogy másfél órában be lehet-e mutatni a reneszánsz Firenze fénykorát, a Medici család hozzávetőleges történetét és Sandro Botticelli teljes életművét – hiszen e témákról külön-külön is több ezer könyvet írtak.

Teljes kép Botticelliről
Dokumentumfilmhez képest alapos elemzést kapunk többek közt a Primavera című alkotásról is
Fotó: AFP/Collection Roger-Viollet

Marco Pianigiani új filmje, A művészet templomai sorozat legújabb része, a Botticelli és a Mediciek – amelynek díszbemutatója az Urániában volt – épp ezért rizikós vállalkozás. A rendező láthatóan hatalmas apparátust vetett be, hogy az 1400-as évekre úgy tudjon ráfókuszálni, hogy a fenti témák mindegyike kellő súllyal jelenjen meg a vásznon.

Először magáról a városról kapunk valamiféle képet – a szép operatőri munkának köszönhetően gyönyörű felvételekkel –, majd azt próbálják meg körvonalazni a szakértők, voltaképpen kik is voltak a Mediciek Firenze történetében. Ez több szempontból nagyon nehéz, hiszen a Mediciek története nem Lorenzo il Magnificóval, a nagyszerű Lorenzóval kezdődött, s még csak nem is vele ért véget. Másrészt nagyon nehéz úgy ügyeskedni egy dokumentumfilmben, hogy meglegyen az egyensúly a művészetkedvelő, humanista, nagy formátumú tudós és zseniális államférfi, illetve a kíméletlen zsarnok arcképe között. Értelmetlen és lehetetlen szétválasztani a kettőt, a reneszánsz Itáliában pedig különösen. A rendező okosan vezet végig a vékony pallón, enyhe elfogultsága a Mediciek jó oldala iránt alighanem érthető és megbocsátható.

Pianigiani bemutatja a Medici-udvart, a testvéreket, a diplomáciájukat, valamint a Pazzi-összeesküvést, amely csúfosan végződött, és megerősítette a Medici család hatalmát. Majd ügyesen bekapcsolja a Botticelli-szálat is. Kérdéses volt, hogy mivel Botticelliről, a Dante Isteni színjátékához készített Pokol-illusztrációiról már készült egy film a sorozatban, amelyben elég alaposan elmesélte a narrátor a festő életét – azt a keveset, amit tudunk –, mit lehet még ebből kihozni.

Marco Pianigiani filmje kikerüli ezt a csapdát is. Botticellit – akinek valódi neve Alessandro di Mariano di Vanni Filipepi, és akire bátyja gúnyneve, a Botticelli, azaz „Hordócska” ragadt rá – kifejezetten a korabeli Firenze szellemi-politikai csatározásainak tükrében jeleníti meg, a korabeli eszmerendszerekhez való viszonyát vizsgálja. Így a film első részében humanistaként, a Marsilio Ficino-féle neoplatonista műhely tagjaként látjuk, akinek korai alkotásai a ficinói eszmekörben fogantak.

Dokumentumfilmhez képest alapos elemzést kapunk a Mars és a Vénusz jelképiségéről, a főművek, a Vénusz születése, de különösen a Primavera mögöttes tartalmáról. Utóbbi sok szempontból nagyon fontos kép – mint ahogy rendkívül jelentős a festőnek az a törekvése is, hogy oly sok évszázad után először antik hősöket és isteneket jelenítsen meg a vásznon. Természetesen ezek az istenek a reneszánszban allegóriákként, jelképként éledtek újjá. A ficinói szellemi kör, noha összebékítette az antik és a keresztény hagyományt, nem tért vissza a pogányság korához.

A megszólaló szakértők számtalan érdekességre is felhívják a figyelmet. Például arra, hogy Botticellié az első, szemből ábrázolt női arc a művészet antikvitás utáni történetében. Hogy a művészt évszázadokra elfeledték, és 19. századi újrafelfedezése javarészt a preraffaelitáknak, jelesül Dante Gabriel Rosettinek köszönhető. Miattuk tört ki aztán a Firenze-láz a korabeli Nagy-Britanniában, és terjedt át a kontinensre.

Kissé elnagyoltan, de korrektül mutatja be a film az „Il Magnifico” utáni Savonarola-korszak okait. Amikor Lorenzo sajnálatosan korán, a negyvenes évei elején meghalt 1478-ban, a városban fellobbantak a máglyák. A „hiúság máglyáin” pedig minden égett, amit a Ficino-kör felhalmozott, az újraélesztett antikvitás kincseitől a reneszánsz remekművekig.

Ha az okokat nem is tárja fel mélyen, a Sandro Botticelli művészetében beállt fordulatot kellően láttatja a film. A művész ugyanis nem menekült el a városból, amikor Savonarola befolyása megnőtt. Egyszerűen témát váltott: a meztelen Vénusz festője innentől Madonnákat és szenteket festett, pontosan ugyanannak az örök szépségnek a jegyében, amelyben minden idők leggyönyörűbb festménye, a Primavera elkészült. Madonnái, így az Uffiziben őrzött Madonna del Magnificat vagy a Milánóban őrzött Krisztus siratása pontosan ugyanolyan remekművek, mint a középső korszak munkái.

Nem lehet tudni, hogy Botticelli végül Savonarola hívévé szegődött-e, mivel erre nézvést nincs forrás. Annyi bizonyos, hogy a prédikátort idővel megégették Firenzében, a festő pedig elszegényedve, adósságok közt vergődve hunyt el. Nevét elfeledték. Előbb, ahogy említettük, Rosettiék fedezték fel, majd Benito Mussolini, aki amerikai körútra küldte a legszebb képeit, reprezentálva az itáliai kultúrát – és természetesen hogy a kultúrával legitimálja saját rendszerét.

Botticelli képein azonban semmi nem fogott, az idő végképp nem. Aki belép az Uffizibe, ma is sokkot kap a szépségtől. Ezt a szépséget pedig pontosan tükrözi a film, amelyben mozivászonnyi nagyságban látszanak a Botticelli-Madonnák, -Vénuszok és -angyalok.

A művészet templomai: Botticelli és a Mediciek
Olasz ismeretterjesztő film, 90 perc, 2020
R: Marco Pianigiani
10/9

Kapcsolódó írásaink