Kultúra

Színháztörténeti rendezvénytér modern eszközökkel

Nyíregyháza új ékessége Szindbád nevét viseli

Lezárult a Szindbád Színháztörténeti Rendezvénytér fejlesztése Nyíregyházán. Színháztörténeti múzeumot, pódiumszínpadot, éttermet és rendezvénytermet alakítottak ki az egykori helyőrségi művelődési otthon épületében 950 millió forintból a Móricz Zsigmond Színház szomszédságában – mondta a tegnapi ünnepségen Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere.

A kulturális negyed a Bessenyei és a Benczúr tereket, vagyis a múzeum és a színház környezetét, a nemrégiben felújított Kállay-kúriát és a szabadtéri színpad területét foglalja magába.

A rendezvénytér – a polgármester szavai szerint – remélhetőleg sikeres és gazdaságilag is jól működő hely lesz a negyeden belül, amihez hozzájárulhat, hogy az eredetileg ötvenhat személyes éttermet százkét férőhelyesre bővítették. Kirják Róbert, az épületet működtető színház ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az épületet idén áprilisban vették használatba. Az étterem és a kávézó májusban nyitott meg, augusztustól pedig a kisebb kamaraelőadásoknak helyszínt biz-tosító új pódiumszínpad fogadja a nézőket. A Krúdy Gyula hőséről elnevezett kulturális intézmény fő attrakciója egy 3D-s mozi, az épület színházi hangulatát emellett interaktív és digitális installációk, tárgyi relikviák erősítik.

Az Arcképcsarnoknak elnevezett belső térben a hazai és külföldi színművészet, valamint ének- és táncművészet legendái mellett a nemzet színészei, a magyar színjátszás kimagasló alakjai láthatóak. A Szindbádban régi korok színházi jelmezei is láthatók: korhű színpadi öltözékekben, a digitális technika segítségével lehet fotózkodni, a VR-szemüveget felvéve prózamondó játékban is kipróbálhatja magát a látogató. Az ötnyelvű narráció segítségével a színháztörténeti korszakokról informálódhatnak az érdeklődők.

Kapcsolódó írásaink