Kultúra
Cezanne és követői a Szépművészetiben
Képpárok Courbet-től Picassón és Braque-on át Moholy-Nagy Lászlóig és Bortnyik Sándorig – A képzőművészeti hatástörténetet vizsgálja az új kiállítás
Sokéves kutató- és szervezőmunka után, a kilenc évvel ezelőtti Cézanne és a múlt – Hagyomány és alkotóerő című tárlat folytatásaként nyílik meg pénteken a nagyközönség előtt a Szépművészeti Múzeum új tárlata – mondta Baán László, az intézmény főigazgatója tegnap a kiállítás bejárásán. Hozzátette: a tárlatra több mint száz műtárgy érkezett a világ különféle múzeumaiból, többek között a New York-i Metropolitan Museum of Artból, a Museum of Modern Artból vagy a madridi Museo Thyssen-Bornemisza gyűjteményéből, amelyek biztosítási összértéke – a múzeum saját műtárgyai nélkül – több mint 300 milliárd forint. A kölcsönző intézmények közt van emellett a Musée d’Orsay, a washingtoni National Gallery of Art és a bécsi Albertina is.
Geskó Judit kurátor, aki a kilenc évvel ezelőtti és a jelenlegi tárlatnak is rendezője, elmondta, a tárlat elsősorban Cezanne és az orosz, holland, német és magyar konstruktív irányzatok kapcsolódásait vizsgálja a forma, a kompozíció, a szerkezet és a szín szerint.
A kiállításon is olvasható a British Múzeumban és a National Galleryben is dolgozó Kállai Ernő művészettörténésznek az a mondata, amelyben Cezanne-t egy olyan fához hasonlítja, amelynek törzse különféle ágakat bocsát a négy világtájnak.
A kiállítás tematikus elrendezésben mutatja meg az összesen 120 művet, így a látogatók először Cezanne szülővárosa, Aix-en-Provence-nak a festő életművében betöltött szerepét ismerhetik meg, majd az impresszionistákkal való kapcsolatát és baráti körét, amelybe beletartozott Zola, Pisarro, Monet és Renoir is. Zola egyben iskolatársa is volt. Amikor 1858-ban az író Párizsba költözött, egyre hívta a festőt is, aki azonban csak három évvel később, 1861-ben érkezett meg a francia fővárosba. Barátságukról két Zola-portré is tanúskodik a kiállításon.
Párizsban aztán közös kávéházi társaságba került Pissarróval és Manet-val, sőt Pissarro tanította is a festőt, akit nem vettek fel a párizsi képzőművészeti főiskolára. Ahogy a rendezők kiemelik, elsősorban a tájképfestészetükben fedezhető fel a kölcsönhatás. Nemcsak Pissarróéval, de Courbet-éval is összevethetjük a cezanne-i tájképfestészetet az első szekcióban: Courbet vastagon felhordott festékrétegei mellett Cezanne munkái már itt lebegni látszanak. A tárlat kurátora felhívja a figyelmet arra, hogy Courbet festészete túlmutat a 19. századon, szerkezeti megoldásai pedig majd Mondriannál köszönnek vissza.
Az Utak elválnak című kiállításrészben a festő halála utáni értelmezéseit vizsgálják. A tájértelmezéseken túl a kubizmus – Picasso, Léger és Braque – és Cezanne kapcsolata tárul itt fel, de láthatóvá válik a francia művész és az orosz avantgarde kapcsolódása is. Malevics már 1930-ban leszögezte egy tanulmányában: „A cézanne-izmus a festészet történetének egyik legnagyobb alkotása, mivel azonos a világ pikturális érzékelésének feltárásával.” Oroszországban a Cezanne-rajongás először moszkvai jelenség volt, az első Cezanne-képek az 1900-as évek elején kerültek orosz gyűjtőkhöz. Hamarosan Pétervárt is meghódította az új francia festészet. Cezanne hatása egyértelműen kimutatható az orosz konstruktivizmusban és szuprematizmusban, és természetesen elért Malevicsig is, akinek 1929-ben készült Fekete négyzete, a festészet történetének egyik legvitatottabb alkotása a kiállítás zárószekciójában kapott helyet.
A tárlat további tematikus részei bemutatják Cezanne és a holland De Stijl kapcsolatát, valamint a Bauhausra tett hatását is.
A rendezők a legtöbb szekcióban képpárok segítségével hívják fel a figyelmet a kapcsolódási pontokra, így került egymás mellé például az 1871-ben született amerikai Lyonel Feininger egy álomszép képe és Cezanne egy vászna, máshol Paul Klee kerül párbeszédbe a mesterrel, a magyar alkotók közül pedig az említett Moholy-Nagy Lászlón kívül Bortnyik Sándor és a De Stijl mesterei között számontartott Huszár Vilmos. Míg Huszár Bakkarajáték című, 1928 körül készült vászna Cezanne híres Kártyajátékosai (1893–96) és Theo van Doesburg Kártyázói mellett függ, Bortnyik több szekcióban is megjelenik.
Izzó színekben ragyogó tájképe Pécsről került a tárlatra, a nagy szenzációt azonban a Cezanne csendélete mellé függesztett Mértani formák a térben című képe jelenti. Bortnyik a húszas években, amikor a festmény is készült, a legprogresszívebb európai festők közé tartozott. Geskó Judit feltételezése szerint az itt kiállított Mértani formák a térben című festményénél Cezanne-nak a Szépművészeti Múzeumban őrzött munkájából, A tálalóból indult ki. Amikor huszonhét évesen elhagyta Magyarországot, vélhetően magával vitte a reprodukciót, így készítette el Németországban a művet.
A különféle szekciók és képpárok közt érdemes kiemelni azt, amely Cezanne fürdőzőábrázolásait mutatja be, a festmények között felvonultatva egy, a Szépművészeti Múzeum tulajdonában lévő litográfiát is. Cezanne egész pályafutása során csak nyolc nyomatot készített.
Mivel nem ismerte a technikát, a kiállított mű esetében nem fordítva vázolta fel a kőlapra a képet, hanem transzferpapírra rajzolta meg, erről egy nyomdász készítette el a kőlapot.
Ugyanilyen ritkán látható értéket képviselnek a kiállításon Sonia De-launay szintén a múzeum tulajdonában lévő gouache-papír munkái.
A 2022. február 13-ig látható tárlathoz a múzeum kétnyelvű katalógust is megjelentetett.
Cézanne vagy Cezanne?
Ahogy a kiállítás rendezői felhívják rá a figyelmet, a kiállításon és a katalógusban az eddigi írásmóddal szakítva nem Cézanne-ként, hanem ékezet nélkül, Cezanne-ként szerepel a festő neve. Ennek oka, hogy a Provence-ban született művész ékezet nélkül használta a nevét, amelyet csak örökösei kezdtek ékezetes formában írni, hogy megkönnyítsék a nem provance-i franciát beszélők számára a kiejtést. Az ékezet elhagyásával a rendezők eleget tesznek a Société Paul Cézanne döntésének és a művész dédunokája, Philippe Paul Cezanne felhívásának.
