Az ész győzelme a szív felett

A mosoly országát maga a zeneszerző, a műfaj egyik atyja, újrateremtője a Komáromban született Lehár Ferenc (1870–1948) is a legjobb alkotásának tartotta. Az operai igényességgel megkomponált, puccinis dallamokat felvonultató nagyoperettet 1929-ben mutatták be Berlinben, alig három évvel az előbb említett operazseni, Puccini (aki egyébként Lehár barátja is volt) Turandotjának premierje után. Mindkét darab zenei jellegét és történetét a romantika után a húszas években ismét a misztikum, a természetközeli felé forduló szecesszió és art deco „Távol-Kelet-divatja” inspirálta.

A mosoly országa azonban nemcsak nagyívű zenéjében emlékeztet az operára: a műfajban megszokottaktól eltérően ez az első és egyetlen operett, amely nem happy enddel zárul. Bár humoros és játékos, a végén a szerelmesek nem lesznek, nem lehetnek egymáséi: a bécsi grófkisasszonyt, Lizát és a kínai trónörököst, Szu-Csong herceget valóban egy világ választja el egymástól.

„A muzsika magával ragadja a közönséget, mert aki írta, meggyő­ződésből, hittel írta. Lehár zenéje őszinte megnyilatkozás, nem kiagyalt, szívből fakadó” – idézte a harmincas évekbeli zenekritikát köszöntőjében Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója a darab tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint hangsúlyozta, amikor elfoglalta helyét a teátrum élén, felelősséget vállalt azért, hogy legjelentősebb szerzőink alkotásait a lehető legmagasabb színvonalon vigye a Operett közönsége elé.

Kiemelte, e vállalásnak tett eleget azzal, hogy a magyar operett napján – október 24-én, Kálmán Imre születésének és Lehár Ferenc halálának évfordulóján – és az ünnep hétvégéjén bemutatandó A mosoly országa színrevitelére Stephen Medcalf világhírű operarendezőt kérte fel. Az angol művészről a főigazgató azt is elárulta, hogy korábban már dolgozott vele, és felkészült, szakmailag és művészileg alázatos alkotónak ismerte meg.

Medcalf, a méltán híres londoni konzervatórium, a Guildhall School of Music and Drama operaprogramjának igazgatója, az English Touring Opera egykori direktora először dolgozik Magyarországon. A leginkább operarendezéseiről ismert művész 2005-ben megkapta az olasz zenekritikusok díját, a Premio Abbiatit, dolgozott a milánói Scalában, a londoni Royal Opera House-ban és a párizsi Théatre du Chatelet-ben. Ő rendezte a Mozart 250 jubileumi gálát Londonban a szintén világhírű Sir John Eliot Gardiner vezényletével.

A sajtótájékoztatón elmondta, hiába ismeri jól angolul és németül Lehárt és a darabot, magyarul először rendezi, ami izgalmas kihívás volt számára. Úgy fogalmazott, az egész darabot a nyugati és a keleti világ különbözőségeire építette fel, olyan ellentétpárokra, amelyek végigkísérik az előadást, és megjelennek a fények, formák, színek szintjén – sőt a látványvilágban is: a Berzsenyi Krisztina tervezte jelmezek és a Túri Erzsébet által megálmodott díszletek szintén ezt a koncepciót tükrözik.

„Az operettek többsége által megfogalmazott üzenettel – azaz hogy a szerelem mindig győzedelmeskedik – ellentétben A mosoly országa azt mutatja meg, hogy van olyan helyzet, amikor mégsem – magyarázta Medcalf, hogyan értelmezi ő az operettet. – Rámutat, hogy sokszor a szerelem nem elég ahhoz, hogy életben tartsunk egy élethosszig tartó kapcsolatot, szükség van a másik elfogadására, kompromisszumkészségre, megértésre is, ezáltal A mosoly országa üzenete túlmutat a kulturális különbségeken” – hangsúlyozta Medcalf.

A sajtótájékoztatón részletek is elhangzottak a műből a három szereposztás művészeinek tolmácsolásában, akik saját olvasataikról is meséltek. Liza megformálói közül Fischl Mónika primadonna arról beszélt, a történetben hogyan győz az ész a szív felett, valamint hogy Lehár Ferenc olyan zenét írt, amelyben a művészek igazán ki tudnak bontakozni.