Összerakni mindazt, ami összetartozik

„A magyar nyelvben élőként az a legfontosabb számomra, hogy a szerzők mindegyike kortársunk, és bár az elmúlt évben többüket elveszítettük, a Tőzsér Árpádtól Iancu Lauráig terjedő – széles értelemben vett – balsorsörökös utódnemzedékként a szüleik, nagyszüleik, dédszüleink életének megtöretéséről kapottként, a külső kényszer okozta fájdalom és a megújulni, teremteni akarás hétköznapjainak kettősségéről azonban már sajátjukként vallanak. Kötetünk bizonyítéka annak, hogy nem felejtettük, hiszen nem feledhetjük a közös nemzeti múltunk száz évnél régebbi értékeit, amiként az elmúlt évszázad kulturális, valamint politikai és társadalmi eseményeit sem, amelyeket, bár külön-külön éltünk meg, mégis átérezzük, ismerjük a magyar egészet. Ez a mi jelenünk, amire építhetjük majdnem örökkévaló-jövőnket” – írja az antológia bevezetőjében Kucsera Tamás Gergely, eszmetörténész, az MMA főtitkára, aki azt is hangsúlyozza, hogy a kötet szerzői életükkel, életművükkel egytől egyig hitet tettek magyarságukról.

A nemrég elhunyt sepsiszentgyörgyi költő, Farkas Árpád tizenhét alkotása jelenik meg a könyvben, amelyek nemcsak tartalmukat, de formájukat tekintve is különleges írások. Mikor az öregemberek mosakodnak című műve például tagolásával is ráerősít a mondanivalóra. A szöveg egy többsoros mondatból, és a végén egy velős állításból tevődik össze, amely magába foglalja a huszadik század vészterhes éveit.

Az antológiában olvasható továbbá Zsilipek című költeménye is, amely szenvedélyes hazafisággal, a megalázottak dühével és az elszakítottság által felkorbácsolt daccal átitatott. A szöveg ritmusa és a kiemelések is atmoszférateremtő erővel bírnak („Vas van e vérben, s vassal él e nép / dörömbölje csak léte bádogfedelét!”). A gyűjteményben több izgalmas próza is olvasható, például Ferenczes István Egyetlen himnuszom című műve, amely az elmúlt évtizedekben a határon túli magyarság himnuszhoz való ragaszkodásáról, a lelki kapcsolódásról szól.

A háromoldalas visszaemlékezés főszereplője a szerző nagyapja, akit azért vezettetett elő a hatalom, mert a magyar himnuszt énekelte („Az országot elvehettétek, de a lelkemet nem!”), és aki székely létére idegenkedik a székely himnusztól, mert az egyetlen, amit magáénak érez, úgy kezdődik, hogy „Isten áldd meg a magyart”!

Iancu Laura József Attila-díjas költő és néprajzkutató öt írását ismerhetik meg az olvasók az antológiából. Rövid, tömör, a transzcendenshez kötődő gondolatokkal átitatott költeményein érződik, hogy Pilinszky János és Csoóri Sándor erősen hatott a moldvai csángó származású szerzőre.

A gazdag gyűjteményt Mezey Katalin szerkesztette, aki az utószóban úgy fogalmaz: a rendszerváltozást követő harminc év tette csak lehetővé, hogy a Kárpát-medencei magyarság némaságban, egymástól is elszigetelve élő csoportjai végre megismerhessék a tragikus 20. század igaz történetét, saját sorsunk és egymás sorsának alakulását.

„Az antológia szerzői amikor magukról írnak, akkor is közös sorsunkról tudósítanak, kiteljesítik nem csak az elmúlt száz esztendő hiteles történetének rajzát, de azt a folyamatot is, hogy a szellem síkján, a művészet szintjén, saját tudatunkban legalább összerakjuk mindazt, ami összetartozik” – teszi hozzá a Kossuth-díjas író, költő, műfordító.

A Mégis élünk – Trianon 100 című kötet utolsó oldalain megtekinthető a szerzők rövid életrajza, így azokat az alkotókat is megismerheti közelebbről az olvasó, akik korábban nem kerültek a látóterébe.