Kultúra

Továbbra sem kell védettségi igazolás a színházlátogatáshoz

Minisztériumi tájékoztatás

A hétvégén az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) pontosító tájékoztatást adott ki a kulturális események látogatásának feltételeiről annak nyomán, hogy pénteken ellentétes információk jelentek meg arról, szükséges-e a színházlátogatáshoz a védettségi igazolvány megléte.

Az EMMI lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint a sajtóban megjelent téves informá­ciók­kal ellentétben a színházakban nincs szükség védettségi igazolványra. Mint írják, a kulturális terület védettségi szabályozását a 484/2020 kormányrendelet tartalmazza, amely részletesen leírja a védettségi igazolvánnyal látogatható rendezvények körét.

A tárca magyarázata szerint a jelenlegi szabályozás az adott kulturális eseményt kiveszi a rendezvény fogalma alól, amennyiben a kulturális eseményt az e művészet céljára rendelt helyszínen tartják meg, az előre megváltott jegy ülőhelyre szól, valamint a néző az előadás időtartama alatt az ülőhelyén tartózkodik. Így ezen feltételek teljesülése esetén nem kötelező a védettség igazolás, bárki szabadon látogathatja a színházi, mozi, cirkuszi, zenei és táncművészeti előadásokat.