Kultúra

Miniévad a nagyváradi Szigligeti Színházban

Tavalyi bemutatók

Szeptember első két hetében a nagyváradi Szigligeti Színház három társulata – a Szigligeti Társulat, a bábszínházként működő Lilliput Társulat és a Nagyvárad Táncegyüttes – színre viszi az előző évadban bemutatott új produkcióit.

A teátrum közlése szerint a 2021-es miniévad három szabadtéri előadással kezdődik: szeptember 1-jén a Valahol Európában című musicalt láthatják az érdeklődők a Nagyváradi Vár színpadán, szeptember 4-én a Főnixterv című, improvizációkra épített előadást, majd másnap A tigris című vígjátékot.

Ezt követi a János vitéz című táncszínházi mesejáték és a Nagyvárad Táncegyüttes Vuk című családi táncszínházi előadásának premierje. Szeptember 10-én Madách Imre Az ember tragédiáját, másnap Shakespeare Hamletjét mutatják be. A Lilliput Társulat szeptember 12-én tűzi műsorára A négyballábas kisegér című bábelőadást.

Kapcsolódó írásaink

Átgondolt, módszeres építkezés

ĀSzarka Gábor kancellár: A Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása sikeres – Vidnyánszky Attila: Százharminc hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben