Kultúra

Nomádok nyomában Amerikán keresztül

Chloé Zhao Oscar-díjas munkája szokatlan film, amely Thoreau-t és Wenderst is megidézi

Erős atmoszféra, szokatlan és jó filmes megoldások jellemzik Chloé Zhao rendező harmadik játékfilmjét, A nomádok földjét, amely a 2020-as Velencei Nemzetközi Filmfesztivál Arany Oroszlánja után idén a legjobb drámának járó Golden Globe-díjat és a legjobb filmnek, a legjobb rendezőnek és a legjobb női főszereplőnek járó Oscar-díjat is elnyerte. Ennek ellenére nehéz megfejteni a nemrég a magyar mozikba is elért film titkát.

Nomádok nyomában Amerikán keresztül
A nézőben felmerül, vajon életmetaforát lát-e, amikor az Amerikán át bolyongókat követi a filmvásznon
Fotó: Forum Hungary

Maga a történet voltaképpen a road movie esszenciája: amikor egy nevadai kisváros ipartelepe a 2008-as gazdasági válság következtében összeomlik, a hatvanas éveiben járó Fern (Frances McDormand), akinek a férje is meghalt, részben kényszerből úgy dönt, hogy elköltözik az elnéptelenedő városból és a bérelt házukból. Sem megtakarítása, sem nyugdíja nincs, ezért nekivág Amerikának egy lakóautóval. Autós pihenőhelyeken alszik, alkalmi munkákat végez egy-egy helyen pár hétig, majd továbbáll. Útján számtalan hasonló sorsú emberrel találkozik, életük hol összefonódik, hol elválik, ám előbb-utóbb újra találkoznak „az úton”.

A rendező jól döntött, amikor a mellékszerepekre valódi nomádokat (Linda May, Swankie, Bob Wells és mások) kért fel – ám éppen ezért nehéz eldönteni, hogy A nomádok földje játék- vagy inkább dokumentumfilm. Noha van forgatókönyve (azt is a rendező jegyzi), úgy tűnik, hogy ez az utazás a semmiből a semmibe tart, igazi célja nincs, vagyis a célja semmi más, mint a hol kényszerből, hol egy zavaros filozófia miatti örökös vándorlás. (A filmbe bevágják azt a szónokot, aki thoreau-i gondolatokat pedzeget, de sajnos komolyan nem vehető színvonalon.)

Ily módon a film tulajdonképpen egy hosszú történetből kimetszett történetdarab. A szereplőkről lassanként kiderül, hogy vagy traumák miatt keltek útra (egyikük például elvesztette a fiát), vagy az anyagi ellehetetlenülés miatt, egyikük pedig azért, mert halálos beteg, és mielőtt eltávozik, szeretne eljutni oda, ahol fiatal korában boldog volt.

Az úton lévők közt hagyományos értelemben vett emberi kapcsolatok nem köttetnek, még akkor sem, ha amiben tehetik, segítik egymást, időközben elvesztett társukat őszintén meggyászolják.

Tágabb értelemben az élet mint út metaforája sejlik fel a kínai származású rendező filmjének hátterében, amelynek kapcsán természetesen észre kell vennünk a párhuzamokat.

Így elsőként a fent már említett Henry David Thoreau Waldenjét, a 19. századi amerikai filozofikus irodalom egyik csúcsteljesítményét. Thoreau az úgynevezett civilizált társadalomból való kivonulásáról írt sajátos naplót, bebizonyítva, hogy a civilizációs szükségletek nagy része nem valódi szükséglet, és hogy pár dollárból, pár könyvvel felszerelkezve nagyszerű élet élhető egy erdő mélyén. A nomádok hasonlóan spártai körülmények közt, nagyon kevés tárggyal, a lehető legegyszerűbb ételekkel táplálkozva járják az utat – igaz, megkérdőjelezhető, hogy tudatosságuk felér-e a thoreau-i szintig…

Adja magát aztán a kerouaci párhuzam és Wim Wenders egyik örök klasszikusa, a Párizs–Texas, amelyben egy férfi gyalogosan szeli át a kontinens egy részét, ám Chloé Zhao filmje inkább csak halványan utal az amerikai kultúra fenti teljesítményeire, lévén Zhao sem különösebb filozófiát, sem valódi mondanivalót nem erőltet a képsorok mögé. Ezért is vetődik fel többször a kérdés, hogy dokumentumfilmet látunk-e azon kívül, hogy megmutatja, miként élnek ezek az emberek, és azon kívül, hogy a nézőben felmerül, vajon életmetaforát lát-e, nem „szól” semmiről A nomádok földje. Mintha nem lenne direkt mondanivalója.

Paradox módon épp ezért tűnik elgondolkodtatónak – persze a hatáshoz hozzájárul a Frances McDormand által játszott erős karakter és a háttérben mindenhol felvillanó nagyon szép nagytotálok. (Az operatőr Joshua James Richards volt.) Sokat dob a filmen Ludovico Einaudi finom és szép zenéje is – ám hogy ér-e annyit ez a mű, amennyire díjazták, az még akkor is kétséges, ha a szokatlansága maradandó emlékké teszi.

A nomádok földje
amerikai filmdráma, 108 perc, 2020
Rendezte: Chloé Zhao
10/7

Kapcsolódó írásaink

Film a hazugság áráról

ĀKeith English rendező: A film arról szól, milyen hatással van a hatalmon lévő emberek helyzete az átlagemberek életére – Ez az egész világot érintő történet