Kultúra

Tizenhárom új kötet az MMA Kiadó kínálatában

Iris Murdochtól Nagy Gáspárig

Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) főtitkára, Pécsi Györgyi, az MMA Kiadó ügyvezetője és Fejérvári Gergely, az MMA Kiadó vezető szerkesztője mutatta be az MMA Kiadó idei újdonságait tegnap.

Tizenhárom új kötet az MMA Kiadó kínálatában
Pécsi Györgyi, Kucsera Tamás Gergely és Fejérvári Gergely az újdonságokkal
Fotó: MH/Katona László

„Nagyon gazdag könyvkiadói végeredmény előtt állunk” – hangsúlyozta a főtitkár, majd bejelentette: a kiadó értékesítése két és félszeresére nőtt, ami óriási eredmény, és azt mutatja, hogy még egy hasonló időszakban is van a társadalomnak olyan része, amely a szép, az igaz és a jó felé eligazító könyvekre vágyik, amelyeket meg is vásárol. „A művészetről való gondolkodás igazodási pontja lett az MMA Kiadó” – emelte ki Kucsera Tamás Gergely.

A tizenhárom új kötetről szólva Pécsi Györgyi és Fejérvári Gergely úgy fogalmazott, szerzőik és alanyaik mind meghatározó alakjai a 20. századi magyar szellemi panteonnak. A legfontosabb újdonságok közé tartozik a 2007-ben elhunyt, Kossuth-díjas Nagy Gáspár összes versének gyűjteményes kiadása. A tavalyi nagyregény után újabb kötettel jelentkezik Szilágyi István: A hóhér könnyei válogatott elbeszéléseket tartalmaz.

Különlegesség az idén nyolcvanéves Széchenyi-díjas irodalomtörténész, Szakolczay Lajos könyve, amelyben Szólíts nyugodtan Gyurkának! – Találkozások Faludy Györggyel címmel kettejük levelezését adja közre. A Cs. Szabó László műveit összesítő életműsorozat is új darabbal bővül, és megjelent Jernyei Kiss János szerkesztésében a Barokk freskófestészet Magyarországon-albumok második része. Schrammel Imre keramikus hatalmas életművét nagymonográfia mutatja be, de Árendás József és Bakos István plakátművészetének is szenteltek egy-egy kismonográfiát, a Pars Pro Toto művészetelméleti sorozatban pedig a világhírű angol filozófus és írónő, Iris Murdoch legismertebb bölcseleti műve, A jó uralma jelenik meg első ízben magyarul.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom