Kultúra

Hamvas Béla eredeti bútorai Szentendrén

Olvasósarok és szellemi örökség

Különleges szolgáltató tér, az intézmény névadójának eredeti bútoraival berendezett olvasósarok nyílik meg holnap Szentendrén a Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtárban.

Hamvas Béla eredeti bútorai Szentendrén
Hamvas Béla
Fotó: MH

Tóth Máté igazgató elmondása szerint a bútorokat, amelyeket a filozófus-esztéta és felesége, Kemény Katalin utolsó budapesti otthonukban használtak, Marghescu Mária, az Ars et Vita Alapítvány vezetője vásárolta meg az örököstől, majd a könyvtár rendelkezésére bocsátotta.

„Az ő kérése volt, hogy az olvasók használhassák Hamvas asztalát, beleülhessenek karosszékeibe, kinyithassák könyvszekrényét, amelyben most az ő művei találhatók, és láthassák a vitrinben személyes tárgyait” – tette hozzá az igazgató, aki kiemelte, az olvasósarok a szellemi örökség ápolásának tere, egyben az első hely, ahol a filozófus-író tárgyi öröksége is helyet kapott.

Azt is hangsúlyozta, a tárgyakból szándékosan nem kiállítóhelyet rendeztek be, hanem élő teret, könyvtári olvasótermet, amely a névadó szellemi hagyatékából való inspirálódást szolgálja, és olvasásra ösztönöz. A Pest Megyei Könyvtár 2017 óta viseli a filozófus nevét, aki egykor könyvtárosként is dolgozott, 1948-tól 1951-ig, majd 1964-től haláláig pedig Szentendrén lakott.

Kapcsolódó írásaink