Kultúra
Zeneünnep Salzburgban
„A glóbusz minden szegletéből érkezik ide a közönség, és elmerül az élvezetekben, amelyet ez a páratlan fesztivál nyújt” – vallja Cecilia Bartoli Székely György könyvében
Cecilia Bartoli olasz operaénekesnő, 2012 óta a pünkösdi bemutatók művészeti vezetője így vallott Székely György A muzsika valódi hangja a fesztiválok városában című könyvében: „Salzburgnak egészen különleges atmoszférája van. Olyan egyedülálló légkör vesz itt körül, amely hagyományai révén a zenetörténet egyik központjává teszi a várost. Valódi méltóság árad belőle, amit ilyen koncentráltan nem találok sehol a világban. A glóbusz minden szegletéből érkezik ide a közönség, és elmerül az élvezetekben, amelyet ez a páratlan fesztivál nyújt”.
A zenei világ csodált fesztiváljának történetéről, korszakairól, nagy karmestereiről, énekeseiről, zeneszerzőiről, rendezőiről, művészeti vezetőiről szól Székely György könyve, aki belgyógyász főorvos létére 38 éve a Semmelweis vonósnégyes tagja, emellett zeneelméleti kérdések szakértője, és huszonkilenc éve a Salzburgi Ünnepi Játékok állandó látogatója, hallgatója, ismerője.
Szakemberként, íróként látja és láttatja mindazt, amit megélt, így általa választ kapunk arra: miért lehetett Salzburgból a klasszikus zene fellegvára, társadalmi, reprezentációs központja, ahol újítások, meglepetések, zenei csemegék, ritkaságok követik egymást. Ahol minden jelen van a viharos ünnepléstől, a dicshimnuszoktól az éles kritikáig és néha némi arroganciáig, a harsány „boo”-zásig, de ahol Herbert von Karajan osztrák karmester, a 20. század legjelentősebb dirigensei egyikének szelleme mindig felbukkan, irgalmatlan tökéletességű zenei ismereteket követelve.
Karajan magyar sajtófőnöke, Csobádi Péter említi a szóban forgó kötetben, hogy a karmester gyakran mondogatta: ha van Isten, akkor kutya kötelessége lenne még egy életet adni neki, annyi még a dolga. Székely megbeszéltette azokat a magyar művészeket, akik hozzájárultak a fesztivál rangjához. Vannak szép számban. Solti György karmester és zongoraművész például kijelentette: „Én Budapesten nőttem fel, csodagyereknek számítottam. A kemény munkát soha nem ismertem, mindent kiráztam a kisujjamból. Először Toscanininél tanultam meg, mit jelent az alapos felkészülés.” Végh Sándor hegedűművész, karmester, a 20. század egyik legnagyobb kamarazenésze nem szerette, ha mesternek szólították.
„Mester? – tette fel a kérdést. – Mester Krisztus és mester a suszter” – jegyezte meg. Marton Éva szerint: „a fesztivál meghatározói a nagy karmesterek voltak, itt akárki nem vezényelhetett”. Schiff Andrástól, korunk egyik legkiválóbb zongoraművészétől, a fesztivál állandó meghívottjától megtudjuk, hogy Schumann volt századának legolvasottabb, legműveltebb zenésze, Eötvös Péter zeneszerző, karmester és zenepedagógus pedig elmondja, mit köszönhet Mozartnak.
Salzburg szülöttjéről a szerző, Székely György így ír: „a titka megfejthetetlen, mivel egyszerre profán és túlvilági, gyönyörködtető, de provokatív, emberszerető, de férfigyűlölő, nőbolond, istenfélő, mégis korlátlan szabadságra vágyó és polgárpukkasztó”. És így tovább.
A könyv zenetörténeti kalandozás. Segítségével bepillanthatunk a kezdetekre, és képzeletünkben megjelennek az eszmei alapítók, Max Reinhardt színházi rendező, Hugo von Hofmannsthal író és Richard Strauss zeneszerző, akik a béke szimbólumát látták a zenében. Friedrich Nietzsche fogalmazta meg: „az élet zene nélkül egyszerűen tévedés, vesződség, száműzetés.” Aki átélte a salzburgi zenei élményt bizonyára egyetért a filozófus gondolatával. Nem elhanyagolható szempont, hogy a kötet képanyaga önmagában is pompás kiegészítője a szövegnek, a legszebb könyvek versenyében is vetélkedhetne a dobogós helyezésekért.
