Kultúra

Eladták az örökösök a zsibói Wesselényi-kastélyt, az önkormányzat perelhet

Jogi útra terelik a műemlék ügyét

A Szilágy megyei önkormányzat nem tudta érvényesíteni elővásárlási jogát a zsibói Wesselényi-kastélyra, mert az örökösök már korábban eladták a műemlék épületet – jelentették be tegnap.

Szilágyi Róbert, az önkormányzat alelnöke, a kastély megvásárlására létrehozott bizottság vezetője úgy fogalmazott: az önkormányzat jogi úton fogja kérni elővásárlási jogának gyakorlatba ültetését, írta az MTI. A kastélyért 800 ezer eurót (288 millió forint) fizetett egy cég. A Szilágy Megyei Tanács április 28-i ülésén nyilvánította ki, hogy élni kíván az elővásárlás jogával.

A barokk és klasszicista stílus ötvözésével 1779 és 1796 között felépített kétszintes kastély 2200 négyzetméteres hasznos területtel rendelkezik. A tízhektáros kastélykertből 1,3 hektárt szolgáltattak vissza az örökösnek, a fennmaradó részen a botanikus kert működik. A kastély államosítás előtti utolsó tulajdonosa Teleki Artúrné Wesselényi Ilona volt.

Az ő leszármazottja, Janicskó Éva 17 éven át pereskedett az örökség visszaszerzéséért. Az örökösök azért kényszerültek a kastély eladására, mert belátták, hogy nem tudják előteremteni a felújításhoz, illetve karbantartáshoz szükséges összeget.

Kapcsolódó írásaink