Sikeres szezont zárt a keszthelyi Festetics-kastély
ĀAz év első nyolc hónapjában 215 ezer látogatót fogadtak, és elérték az egész évre tervezett bevételt
ĀAz év első nyolc hónapjában 215 ezer látogatót fogadtak, és elérték az egész évre tervezett bevételt
ĀA Creuse folyó mentén található Gargilesse kastélyt a 8. században építették
ĀAz éneklésnek, akár hallgatjuk, akár műveljük, gyógyító ereje van
ĀÉvente másfél millióan látogatnak el a bajorországi turistacélponthoz
ĀA magyar állam ehhez 270 milliós forrást biztosít
ĀA NÖF országos műemlékhálózatának húsz munkatársa részesült képzésben
ĀA prágai Hradzsin Európa egyik legnagyobb várkomplexuma
ĀPáratlan befektetési lehetőség, ahol helikopter is leszállhat
ĀA látnivalók közül kiemelkedik a havonta több tízezer érdeklődőt fogadó tatai Esterházy-kastély
ĀFellner Jakab születésének háromszázadik évfordulója alkalmából tartottak konferenciát
ĀA becslések szerint 1,7 millió euróba kerül az Andrássy-kastély rendbetétele
ĀUtazások a magyar Felvidéken. A kastély Lotharingiai Ferenc és Mária Terézia nyári rezidenciája volt – A megszálló csehek 1919-ben leromboltak és széthordtak mindent a településen
ĀAz ünnepélyes megnyitón részt vett Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Glázer Tamás, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója is + GALÉRIA
ĀA Mikó grófok családi rezidenciájában ugyanúgy fogyatékos gyermekek otthonát és iskoláját alakították ki, ahogy a marosvécsi Kemény-kúriában
ĀSemjén: A hamarosan kezdődő vadászati világkiállítás egyik vidéki ékszerdoboza
ĀGulyás: A ma élő nemzedékek feladata a történelmi emlékek ápolása - FOTÓK
Ā„A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van” – hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök Borsiban, a fejedelem felújított szülőházánál
ĀÖsszesen 2,4 milliárd forintból valósult meg a Nemzeti Kastélyprogramban
ĀKilencven százalékban elkészült a felújítása
ĀJogi útra terelik a műemlék ügyét
ĀBefejeződött a borsi kastély restaurálása, a júniusi megnyitón Áder János köztársasági elnök is részt vehet – nyilatkozta lapunknak Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója
ĀMagyarország legnagyobb barokk épülete visszanyeri méltó rangját
ĀA stukkós mennyezeten, a festék mögött talán ott lapulnak a légies freskók is +GALÉRIA
ĀElkészült a Toronyiránt elnevezésű telefonos alkalmazás, amely először a dél-erdélyi szórványterület legszebb középkori templomait mutatja be – emelte ki Diószegi László, a Rómer Flóris Tervért felelős Teleki László Alapítvány ügyvezetője
ĀEgy 1295-ös keltezésű oklevél ír először a településről, amely a Széchy, a Coburg és a Fáy családok birtoka volt
ĀA bécsi zeneszerző zongoraleckéket adott a zselízi kastélyban 1818 nyarán, míg a neves cukrász mesterlevelével a zsebében 1842-től egy éven át állt az Esterházyak szolgálatában
ĀAkár a világ legszebb épületei is lehetnek, de egyelőre senki nem érdeklődik irántuk