Kultúra

Lélekből fakadó szőttesek

Gondolkodó székektől a Heurékáig: péntektől látogatható a kilencvenéves textiltervező- művész, Hager Ritta Belső csend című, születésnapi retrospektív tárlata

Egy szép nagy csokorra való textillel, leginkább szőttesekkel ajándékoz meg bennünket az 1931-ben született, Kossuth-díjas Hager Ritta, a Nemzet Művésze. A Vigadó hatodik emeletén rendezett kiállítás fölé a világítóablakokon át látható kék ég borul.

Lélekből fakadó szőttesek
Hager Ritta forradalmasította a műfajt azzal, hogy gobelinjei, szőttesei kilépnek a síkból
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Közel van az Isten Hager Ritta Kossuth-díjas textil- és képzőművészhez, a nemzet művészéhez, aki a bencés szerzetesek jelmondata szerint élt eddig, de imádkozni és dolgozni fog ez után is. Kilencven esztendő – benne a véres 20. század – van mögötte minden rettenetével, lelkében pedig a hit és tisztaság. Ora et labora, imádkozzál és dolgozzál, mondja a Szent Benedek alapította szerzetesrend, s a kettő együtt megadja az élet teljességét, megad mindent. A textil, a gobelin, egy szőttes elkészítése pedig sok munkával, hovatovább nagy alázattal is jár.

Mint az imádság, mint amikor hálát adunk azért, hogy vagyunk, és megbánjuk azt, ami rosszat életünk során elkövettünk. Tudva és akarva. De ha bárhol és bármikor Hager Ritta munkáit nézzük, akkor csak a szépet és a felemelőt látjuk. Valami olyat, ami ellentétes a földre húzó, lealacsonyító bűnnel. Valami igazi tisztaságot, ami a lélekből fakad, és aminek megőrzéséhez éppen abban a rettenetes 20. században rengeteg erő kellett.

Hager Ritta otthonról hozta, de odafentről is kapta ezt az erőt. Otthonról, a polgári családból, a huszár főtiszt apától, aki azt vallotta, hogy nem a nevünk tesz naggyá, hanem a tetteink. De kellett az Isten által adott erő is 1951-től a háromesztendős kitelepítéshez, amikor is Csorváson, Békéscsaba és Orosháza között téglát vetettek, homokot bányásztak. Kellett az erő, amikor az Operaház párttitkára este tizenegykor, a Diótörő díszleteinek készítése alatt tette az utcára, mert úgy gondolta, ő maga a klerikális reakció, és megfertőzi a többieket.

Pedig csak egy fiatal lány volt, aki az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskolában textiltervező szakon végzett, és jobb híján az Operába ment el dolgozni. De ha kellett, az apja nyergéből vágott bőrökkel cipőt is talpalt, s később, mivel tehetsége tagadhatatlan volt, hát ki is állíthatott. Különösen a szombathelyi Új Képtárban megrendezett bien­nálékon. De mint a hozzá hasonlókon, rajta is bélyeg volt egészen a rendszerváltásig: semmilyen díjat nem kaphatott.

Pedig – mondhatni – megújította a műfajt erősen plasztikus felvetésű gobelinjeivel, azzal, hogy kilépnek a síkból munkái, amelyek között több olyan is van, amelyik körüljárható, ami nem megszokott. Azt is tudjuk, hogy időigényes műfaj ez, egy-egy nagyobb munka akár egy álló esztendeig is készülhet. Mint például a mostani, születésnapi tárlaton szereplő, 1976-ban csomózással készült Gondolkodó székek, amelyek a templomok szentélyeiben a fal mellett sorakozó papi, klerikusi ülőhelyekhez hasonlítanak.

Ugyanakkor ott van tíz esztendővel későbbről a Gyapjúból szőtte a madár és én, ami egy kiszőtt abroszra helyezett, színes gyapjúszálakat is tartalmazó kis madárfészek (talán éppen a műhely környékéről gyűjtötte előtte az énekesmadárka). A Szombathelyi Képtárból megérkezett az Éj című faliszőnyeg is, amelyről az embernek Dante Isteni színjátékának kezdősorai jutnak az eszébe. Látható a Sugárzó csend is, amit a brandenburgi kapu őrházában berendezett, az ott a környéken, menekülés közben agyonlőttekre emlékező ökumenikus kápolnában helyeztek el.

A tisztán szakrális művek adják a tárlat legalább felét, olyanok, mint a Megbocsátás kis oltára, amelyen a karcsú nőalakot Krisztus öleli magához, s alattuk a példázatból ismert számok: „nem hétszer, hetvenszer hétszer”. Vagy a Fény, amelyen a sötétet elűző világosság már jól kivehetően kereszt alakjában jelenik meg. A Triptichon három evangéliumi idézetet, történetet idéz meg (Evezz a mélyre, Elveszett bárány, Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők). A Remény című, ég felé emelt kezeket ábrázoló, 1998 és 2000 között készült szőttes mellett pedig már láthatjuk a tavaly befejezett, Heuréka – Örömök a karanténban című művet is tarka virágokkal és a szőke fürtű kisgyerekkel, akiben – akárcsak Hager Rittában – még ott van a fény, amit megőrizve tovább kell adni. Az ünnepelt egész életén át ezt tette és teszi. Az életműve legjelentősebb alkotásait felvonultató retrospektív kiállítás a Vigadó Galériában június 20-ig látogatható.

Május 14-én új tárlatokkal nyit a Pesti Vigadó

A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) székházában Hager Ritta Belső csend című tárlata mellett a nyolcvanesztendős Csíkszentmihályi Róbert szobrászművész LXXX, a hetvenöt éves Baráth Ferenc grafikusművész Képrelációk, valamint a nyolcvanéves Bakos István tervezőgrafikus és a hetvenöt éves Árendás József grafikusművész közös, A+B címet viselő kiállítása is pénteken lesz először megtekinthető.

Júniusig meghosszabbították a Harag György-életműtárlatot is, amely az MMA által szervezett Harag György-emlékév részeként tavaly november elején nyitott meg, majd be kellett zárnia. Most június 13-ig újra látható lesz az archív felvételekből, képekből, magánfotókból, baráti levelezésekből összeálló kiállítási anyag.
(SK)

Kapcsolódó írásaink