Ragyogó életmű a legsötétebb időkben

Mintha egyenesen egy könyvtárba született volna Budapesten, a Deák Ferenc utcai házban 1901. május 1-jén, ahonnan kis idő múltán nem sokat kellett sétálnia a pia­rista gimnáziumba Sík Sándor óráira, aki magyartanára és támogatója volt (később pedig, a szegedi egyetemen, Radnóti Miklós oktatója). Német szakos egyetemistaként csaknem vallásos tiszteletet érzett Goethe, Hölderlin, Stefan George és Gundolf iránt, amint azonban látóköre szélesedett, felfedezte az angol irodalmat, amely elvezette a 18. század szellemtörténetéhez, majd egész Európa örökségének átlátásához.

Az irodalomból, az irodalomban, az irodalomnak élt – a Nyugat 1921-ben, amikor mindössze húszéves volt, egyszerre hat versét közölte –, érthető hát, hogy két leghíresebb munkája két irodalomtörténete, amelyeket már kortársai is regényként olvastak. Ennek igen örült, mondván, ez volt a célja: kiemelni az „iskolás porrétegből” a tárgyát. Vannak az irodalomnak ős-ösztönös tehetségei, bűvészei, nyelvzsonglőrjei és zsenijei – és vannak olvasó írói.

Művelt írói, enciklopédikus tudású írói. Szerb közéjük tartozott. Tragikusan rövid életében két remek regényt is írt. Sokoldalúságát mutatja, hogy míg az Utas és holdvilág az egyik legfontosabb magyar létregény, egzisztenciaregény – Hamvas Béla Karneválja mellett –, A Pendragon legenda teljesen más típusú könyv: az angolos humor találkozik benne a 18. század szellemi örökségével. Mint ilyen, alighanem unikum nemcsak a magyar, de a világirodalomban is.

Alig negyvenéves volt, amikor besötétedett körülötte a világ. Irodalomtörténetét betiltották, a Nyugat megszűnt, nemsokára pedig behívták munkaszolgálatra. Balfon végeztek vele a nyilasok 1945. január 27-én. A legsötétebb időkben alkotott ragyogó életművet.