Kultúra

Romantika és szimbolizmus között

Kétszáz éve született Charles Baudelaire, A romlás virágai dekadens költője, a modern francia líra megteremtője

A ma kétszáz éve született Charles Baudelaire nem egyszerűen a romlás dekadens poétája, de a modern francia líra megteremtője volt, aki mindeközben szigorúan ragaszkodott a klasszikus formákhoz, és Edgar Allen Poe fordítója, valamint Richard Wagner zsenijének egyik első felfedezője is.

Romantika és szimbolizmus között
Baudelaire a hagyományos formát merőben új tartalommal töltötte meg
Fotó: AFP

A romantikus és a szimbolista költők közti összekötő kapocs: művészetelméleti, -kritikai írásaiban megfogalmazta a romantika alapelveit, miközben egy új irányzat, esztétika koncepcióját is körvonalazta.

Gazdag polgári családból származott, hétéves koráig édesapja tanította, formálta művészi ízlését, éppen ezért óriási törést jelentett neki, amikor meghalt, édesanyja pedig újra férjhez ment. Mostohaapjával nagyon rossz volt a viszonya. Érettségi után beiratkozott joghallgatónak.

Húszévesen, 1841-ben keleti utazásra indult, kutatói szerint valószínűleg ekkor ismerkedett meg az ópiummal és a hasissal. Mindazonáltal az utazás élete egyik legmeghatározóbb élménye lett – a romantikus esztétikának egyébként is fontos jellemzője az egzotikumhoz való vonzódás, amely Baudelaire-t is jellemezte.

Egy év múlva tért vissza Párizsba. Mivel felélte apja örökségét, családja egy idő után csak havi apanázst engedélyezett számára. Első kötete az 1845-ös képzőművészeti szalonról írt kritikáit tartalmazta. Az 1848-as forradalomban tevékenyen részt vett, és ez év júliusában jelent meg első Poe-fordítása is.

Esztétikai és kritikai írásaival egyre nagyobb népszerűségre tett szert, 1855-ben jelent meg Richard Wagner és a Tannhauser Párizsban című kiemelkedő esszéje (magyarul 2001 óta olvasható), amelyben kiemelte a zeneszerző munkásságának összművészeti szintézises jellegét. Verseit neves folyóiratok közölték. Két év múlva, 1857-ben megjelent korszakalkotó kötete, A romlás virágai. A gyűjtemény újdonsága abban rejlett, hogy Baudelaire a hagyományos formát merőben új tartalommal töltötte meg: elemzői szerint a költészetet elválasztotta az erkölcstől, hogy az Igazság helyett a Szépségben találja meg célját. Ám istenkáromlás és erkölcsgyalázás vádjával perbe fogták, és arra kötelezték, hogy kivegyen hét verset. Születtek ezután prózaversei (Le spleen de Paris – A fájó Párizs), A mesterséges mennyországok címmel pedig a tudatmódosító szerek művészetre gyakorolt hatásáról írt.

Élete utolsó két évét Belgiumban töltötte, míg 1866-ban szélütés nem érte. Hazaszállították Párizsba, ahol 1867 augusztusában elhunyt. A Montparnasse-i temetőben nyugszik.

Kapcsolódó írásaink