Kultúra

„Kárpát-medencei irodalomban gondolkodom”

Nem csak a határon túli–anyaországi vonal mentén vannak törésvonalak

Varga Melinda Gyergyószentmiklóson született. Első verseskötete 6van9 címmel 2009-ben jelent meg Kolozsváron. Erdélyi publikációi mellett számos honi irodalmi folyóiratban évek óta, folyamatosan olvashatók a versei. Magyarországon a legtöbben mégis az Irodalmi Jelen szerzőjeként, szerkesztőjeként ismerik. Tavaly az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában A Pacsirta és a Sas utca sarkán címmel jelent meg hatodik kötete. Idén március 15-én József Attila-díjjal tüntették ki. Varga Melindával a díjakról, a kolozsvári irodalmi életről és a minden irányban nyitott Kárpát-medencei irodalomról beszélgettünk.

„Kárpát-medencei irodalomban gondolkodom”
Varga Melinda az erdélyi és a budapesti művészeti életben is részt vesz
Fotó: MH

– Hogyan érintette önt a József Attila-díj?

– Nagy megtiszteltetés és öröm számomra. A díj csodás dolog, de azt is jelzi, hogy még többet kell dolgozni. Igyekszem nem csalódást okozni az olvasóknak, a szakmabeli kollégáimnak, és olyan műveket letenni az asztalra, amelyek méltók ehhez a díjhoz.

– A díjátadót a karatén miatt elhalasztották. Hogyan ünnepelt?

– Szűk körben ünnepeltünk, hisz járványhelyzet van, készültem haza a szüleimhez, Székelyföldre a húsvéti ünnepekre és oltásra.

– Roppant szerteágazó az irodalmi tevékenysége. Költőként nemrégiben jelent meg A Pacsirta és a Sas utca sarkán címmel a hatodik verseskötete. Szerkesztőként dolgozik az Irodalmi Jelenben és az erdélyi Helyőrségben, az Előretolt Helyőrség Íróakadémián tanít, de olvastunk öntől tudósításokat kortárs irodalmi estekről, könyvbemutatókról, méghozzá verses formában. Melyik ezek közül a legfontosabb?

– Nem lehet ilyen rangsort felállítani. Mindenik fontos a maga helyén. Szeretem a szerkesztői munkámat, nagy örömmel foglalkozom fiatalokkal, irodalmi estet szervezek. Természetesen az írás az, ami meghatározó, de az ember a nap huszonnégy órájában nem írhat verset. Az írás az életből, a mindennapokból táplálkozik, a versek nem a könyvtárszoba csöndjéből születnek, hanem valamilyen történésből, életeseményből, illatból, tájból, csókokból, könnyekből, fájdalomból
és örömből.

– Régebben Magyarországon ha kevésbé ismert, mégoly erdélyi alkotó kapta is a díjat, mindenki azt kérdezte, ki lehet az? Önnel kapcsolatban inkább azt kell tudatosítani, hogy hiába ismerik sokan, és hiába a közelség illúziója, Ön nem él Magyarországon. Mi ennek a  különbségnek az oka?

– Kedvesen és szépen fogalmaz, de sajnos nem így szokták megkérdezni, hanem úgy, hogy ezek kik? Sajnos manapság egy kettészakadt irodalomról kell beszélnünk, és nem a határon túli–anyaországi vonal mentén, illetve nem csak e mentén vannak súlyos törésvonalak kortárs irodalmunkban. Ha a költők, írók, irodalomkritikusok nem lépnek ki a saját  buborékjukból, nem ismerhetik Farkas Árpád vagy Király László költészetét, akikkel kapcsolatosan, sajnos, szintén felmerült ez a kínos kérdés: ezek kik? Aki ilyet kérdez, önmagát minősíti, ez azt jelenti, hogy nem elég tájékozott, és előítéletek mentén kanonizálja a szerzőket. Az irodalom nemcsak Budapesten, két-három nagy kiadó műhelyében születik. Olykor sokkal izgalmasabb könyvek jelennek meg a kisebb kiadóknál, határon túl, vidéki városokban. Ezt nem észrevenni hatalmas veszteség. A munkámból adódóan sokat vagyok Budapesten is, ezért néha még az erdélyi ismerőseim sem tudják eldönteni, hogy én hol élek. De nekem egyértelmű, hogy itthon, Erdélyben, és nem is szándékozom Pestre költözni. Hiányoznának a hazai dolgok. A járvány miatt  már fél éve nem jártam a magyar fővárosban. Persze vágyom a nagyvárosi zsongás után is ennyi idő bezártság után, de ez egyelőre várat magára, most a vírus dönt mindenben, ki vagyunk szolgáltatva.

– Milyen az irodalmi élet Kolozsváron?

– A kétezres évek elejétől élek Kolozsváron, sok rendezvényen vettem részt, számos magyarországi szerző megfordult a Bulgakov Kávéházban, de jöttek Felvidékről vagy a Vajdaságból és Kárpátaljáról is felolvasni, kötetet bemutatni. Részt vettem azon az irodalmi esten is, amikor Faludy György lépett fel. Meghatározó élmény volt. Vagy említhetném Makkai Ádámot is ebből a legendás periódusból, amikor egy tűt nem lehetett leejteni a kávéház pincéjében vagy irodalmi szalonjában. A legkülönfélébb alkotók mutatkoztak be, a Kárpát-medence minden szegletéből. Szálinger Balázs például Kolozsváron indult költőként, az Orbán János Dénes gondozta Erdélyi Híradó Kiadó–Előretolt Helyőrség Szépirodalmi Páholy sorozatban jelent meg az első kötete. Az utóbbi időben az Álljunk meg egy szóra esteken mondhatni azt, hogy több volt az anyaországi, mint az erdélyi meghívott, amit kicsit furcsállottam is.

– És Budapesten milyen az erdélyi szerzők fogadtatása erdélyi szemmel?

– Ahhoz, hogy Budapesten bizonyos körökben neved legyen, elismerjenek, életvitelszerűen ott kell élned, vagy legalábbis sokat mozognod közöttük, és még akkor is lehet, hogy csak a kapuba engednek be, mert megvan a jól bejáratott szerzőcsapat egy kiadónál vagy irodalmi műhelynél. Sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy Erdélyben is egyre inkább átpolitizálódik az irodalmi élet, és az ideológia olykor felülírja  a minőséget, az emberi tartást. A közönségnek valószínűleg ezért nincs kedve elmenni az estekre, és már kevesebb a telt házas rendezvény. Megvallom őszintén, az utóbbi két-három évben én is kevesebb irodalmi esten jártam, részint emiatt, meg persze a koronavírus is közrejátszott. De ez talán változik majd idővel, és csak pillanatnyi üzemzavar.

– Egy szervezettségében egységes, minden irányban átjárható Kárpát-medencei irodalom nagy lehetőség szerzőnek, kiadónak, olvasónak, kulturális szervezőnek egyaránt…

– Kárpát-medencei irodalomban gondolkodom úgy is, mint szerkesztő, úgy is, mint alkotó. Az Irodalmi Jelennél hangsúlyosan figyelünk arra, hogy mindenünnen legyenek szerzőink Csíkszeredától Pozsonyon át Budapestig. A Trianon-számunk vagy A költészet trendi pályázatunk jó példa erre. Elképesztően erősek a fiatalok, és egyre több nő is ír. Attól válik egy lap, egy antológia, egy tematikus kötet érdekessé, ha a szivárvány összes színe benne van, nem zár ki senkit, nyitott bármilyen irányba.

Kapcsolódó írásaink

Magasfeszültségű versek

ĀA Petőfi Irodalmi Múzeum Pilinszky 100 fogalom/centenáriumi szószedet című onlinebeszélgetéssorozatában a hallgatásban rejlő erőről és a pusztító-teremtő fényről is szó esett

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom