Kultúra

Derkó 2021: igényesség, gondolatiság, érettség

Az ifjonti lazaság helyett elmélyült, precíz alkotómunkára van szükség ahhoz, hogy a képzőművész megfelelő minőségű produktumokkal álljon a nagyközönség elé

Az élet nem állhat meg, a százhuszonöt éves Műcsarnok sem tette fel a kezét: a napokban nyitották meg az idei, a hatvanhatodik Derkovits Gyula-ösztöndíjat elnyert ifjú képzőművészek kiállítását. Igaz, a nagyközönség még csak virtuális barangolásokat tehet benne, de reménykedjünk, hogy a lezárások is véget érnek egyszer.

Derkó 2021: igényesség, gondolatiság, érettség
A virtuális barangolást vajon felváltja-e hamarosan az élő látogatás élménye a kiállítótérben?
Fotó: MH/Purger Tamás

Az ösztöndíjat, jellemzően, egy akkoriban proletárnak tartott művészről Derkovits Gyuláról elnevezve, 1955-ben hozták létre. Idén mintegy százhetven pályázóból választotta ki az illetékes minisztérium által kijelölt tízfős zsűri azt a huszonhat, harmincöt évnél fiatalabb szobrászt és festőművészt, akik most havi bruttó kétszázezer forintot kapnak egy esztendőre, hogy nyugodtan dolgozhassanak, ne a megélhetés, a lakhatás hétköznapi problémái szívják el energiáikat.

Ez a zsűri pedig nem láthatatlan, hiszen jórészt alkotó művészekből, művészettörténészekből áll, olyan szakmai tekintélyekből, akik maguk is végeznek oktatási tevékenységet, akár a most díjazottakat is taníthatták. Az egymás után maximálisan három éven át megkapható „Derkó”, ahogy az ösztöndíjat a szakmabeliek nevezik, a pénz mellett igazából az első szakmai elismerés is az ifjú művészeknek.

Végső soron aztán mindenki küldhet be műveket elbírálásra, de jellemző módon mégis csak az ország nagy, képzőművészeket oktató centrumaiból, Budapestről, Pécsről és Egerből kerülnek ki azok az alkotók és a művek, amiket aztán láthatunk a jó ideje már a Műcsarnokban megrendezett seregszemléken.

A prekoncepcióval érkező tárlatlátogató minden bizonnyal valami nagyon újat, lendületeset és a „Juventus ventus” szólásnak megfelelően fésületlent vár ezeken a kiállításokon. Általában nem is csalatkozik eme várakozásában, idén mégis úgy tűnik, csupa olyan munkát láthatunk, amelynek elkészítésére csak szakmailag befejezett, gondolatiságában érett művész képes.

Pedig természetesen mindenki megfelel a harmincöt éves korhatárnak, csak hát a világ változott közben meg, nem lehet már „alibizni”, az ifjonti lazaság helyett elmélyült, precíz alkotómunkára van szükség ahhoz, hogy a képzőművész megfelelő minőségű produktumokkal álljon a nagyközönség elé. Olyanokkal, mint most a Pécsen végzett Brutkóczki Csaba János kinetikus, kicsit a streampunk irányzattal is kacérkodó munkái. Az anya nélkül született madár című installációja előtt érdemes megállni és végiggondolni, hány munkaóra kellett ahhoz, hogy repüljön is az a damilokra függesztett, kis rézkarikákból összeálló madár körvonala.

Az ismét díjazott Ámmer Gergőt, aki 2017-ben végzett a Képzőn, már ismerhetjük kis növésű embereket ábrázoló, klasszikus szépségben faragott márványszobrairól. A modellhez a most kiállított gipszművén is hű marad, csak egy Mercedes csomagtartójára, gipsz pálmafa alá helyezi azt, a déltengereken mindenkire váró boldogságra célozva. És ha már szobrok, a Pécsen végzett Kincses Előd Gyula egy fatönköt tett örökéletűvé azzal, hogy egy az egyben, fogászati fúrókat is használva kifaragta márványból.

Mert a márvány örök, míg a kiállított modellt a friss nyomokból láthatóan tovább roncsolják a farontó bogarak. A Képzőn 2012-ben végzett Melkovics Tamás Blue kit című, rétegelt lemezből kivágott organikus szobrát pedig, mivel az modulokból áll, át is lehet építeni, ha éppen beleunt az ember a formájába.

A festők és grafikusok közül a Japánban született Révész Annának a gansai, a japán akvarell felhasználásával készült elképesztően finom vonalvezetésű, növényi részeket ábrázoló munkái előtt kell megállnunk. Hasonló, szinte fotórealista minőséget képvisel az önmegismerésének fázisait festő Jagicza Patrícia Linda, de az Egerben, majd Krakkóban és Kolozsváron is tanult Rózsa Luca Sára a klímaváltozás által motivált apokaliptikus víziói, paradicsomi környezetbe helyezett torzói is erősen hatnak.

Az itáliai és spanyol iskolákat is megjárt grafikus, Sipos Boglárka a szakrális festészet világából merít, ennek motívumait, régi festmények részleteit dolgozza fel óriási méretű fametszeteken, amelyek elkészítéséhez rengeteg idő és nagy elszánás is kell. Az Egerben végzett és a festészet alföldi epicentrumában, Mezőszemerén élő Gulyás Andrea Katalin festett és homokszobrokra rakott pillanatszorítókkal tartaná össze azt a folyton változó, talán pusztuló világot, amelyben otthon van.

Végül a plasztikákat is ugyancsak készítő grafikust, az Egerből indult, majd a Képzőművészeti Egyetem elvégzése után bolgár és spanyol képzéseken is részt vett Bánkúti Gergőt kell megemlítenünk, aki személyes és egyben elvont történeteket (álmokat?) mesél el kilencvenegy azonos méretű tusrajzon. Hogy furcsa, mesés, de mégsem gyermeki figurái közül néhányat színezett kerámiából is elkészítsen és megmutasson.

A kiállítás tervezett zárása április 4-én lenne, de ha a járvány szorítása enged, van remény a nyitásra, akkor biztosan meghosszabbítható. Addig a Műcsarnok online felületein lehet barangolni a munkák között.

Kapcsolódó írásaink

Középpontban a rekreáció

ĀBaán László: Minden kritikával ellentétben a Városligetnek maradnak csendes, parkos, sétára való részei, ahol nem lesz semmilyen létesítmény - GALÉRIA - MH-VIDEÓ

Az alkotás mögött álló ember

ĀKorani Eleni műgyűjtő: Vajon tudják-e az emberek, hogy amikor készítenek egy szelfités feltöltik a közösségi oldalakra, mennyi mindent elárulnak magukról