Kultúra

Főszerepben a frontvonalban dolgozók

Helen Mirren: A színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön – „Köszönjük nektek, veletek vagyunk”

A hagyományokat követve, de rendhagyó módon ünneplik hazánkban és világszerte a színházi világnapot szombaton.

Főszerepben a frontvonalban dolgozók
Az Oscar-díjas színésznő szerint az alkotóvágyat nem lehet elfojtani
Fotó: AFP/dpa/Jens Kalaene

A Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) kezdeményezésére 1962 óta minden évben egy jelentős alkotó fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, amelyet március 27-én olvasnak fel a színházi előadások előtt. Idén Helen Mirren Oscar-díjas angol színésznő kapta a megtisztelő feladatot. Mint üzenetében írta, nehéz idők járnak az előadó-művészetekre, sok művész, műszaki dolgozó, szakember, férfi és nő küzd egy olyan szakmában, amely már eleve bizonytalanságban létezett.

„Talán ez a folyamatos bizonytalanság teszi őket képessé arra, hogy szellemességgel és bátran nézzenek szembe a járvánnyal. A jelenlegi körülmények között a művészek képzelőereje új, találékony, szórakoztató és megrendítő közlési lehetőségeket fedezett fel, nagyrészt az internetnek köszönhetően” – hangsúlyozta. Mirren úgy fogalmazott, emberemlékezet óta történeteket mesélünk egymásnak, a színház csodálatos, és addig létezik, amíg ember él a Földön.

„Az írók, tervezők, táncosok, énekesek, színészek, zenészek, rendezők alkotóvágyát nem lehet elfojtani, hamarosan virágba borul, új energiával, közös világunk újfajta megértésével. Már alig várom ezt a pillanatot” – emelte ki a művésznő.

A színházi világnaphoz kapcsolódóan a Kaposvári Csiky Gergely Színház „Köszönjük nektek, veletek vagyunk” szlogennel kampányt indított, amelyhez az ország legtöbb társulata csatlakozott már Szegedtől Pécsen át a fővárosig, a Magyar Állami Operaházig és a Nemzeti Színházig.

Az akcióval a teátrumok a frontvonalban dolgozók felé szeretnék kifejezni hálájukat azzal, hogy az esti előadások elmaradt tapsait nekik ajánlják, és arra hívnak mindenkit, hogy otthonukban nyissanak ablakot, álljanak ki az erkélyre, és tapsolják meg azokat, akik a pandémia ellen harcolnak, akár egészségügyi, akár más területen. A teátrumok egyúttal arra biztatnak mindenkit, hogy a járvány megfékezése érdekében regisztráljon, és oltassa be magát.

Kapcsolódó írásaink