Kultúra
Időutazás Akkó vára elátkozott tornyához
Forrásokon alapuló, megtörtént eseményeket színesen bemutató, tengernyi ismeretet hordozó szakmunka
Crowley született történetmesélő, öröm olvasni, írja a The Sunday Times a könyv kapcsán. Nem történelmi regényt tart a kezében az olvasó, hanem forrásokon lapuló, megtörtént eseményeket színesen bemutató, tengernyi ismeretet hordozó szakmunkát, amely láttatja, elénk varázsolja az eseményeket. Az olvasó szinte együtt szenved a Nílus mellett a nyári hőségben vánszorgó, tetőtől talpig páncélba öltözött, Szent Lajos francia király vezette keresztes sereggel.
Érzi a verejték csípős szagát, majd pedig a kudarc után a folyón úszó, felpuffadt testek bűzét. Crowley ezt nagyon tudja, s míg más történészek inkább számozott lábjegyzetek sokaságával zsúfolják tele a könyvük utolsó oldalait, ő néhány idézettel, térképpel, ábrával és fotóval is eléri azt, amit akar.
A szerző 1951-ben született Angliában, a Cambridge-i Egyetem angol szakának elvégzése után nem sokkal Isztambulba költözött, ahol valósággal belevetette magát a város hosszúra nyúló és viharos történetének tanulmányozásába. Majd ezzel végezvén kitágult a horizontja, hajót vásárolt, és azzal járta be az egykori Levantét, a Földközi-tenger sokat látott kikötőit, vizeit.
Az itt tanultakból, látottakból írta aztán a Rodosz és Málta ostromáról, no és lepantói ütközetről szóló Tengeri birodalmakat (2014), majd a Velence tündöklését és hanyatlását is bemutató Kalmárköztársaságot (2018). 2019-ben pedig megszületett a Hódítók, ami a történelem első tengeri világbirodalmának összekovácsolását, Portugália felemelkedését mutatja be.
Aztán Az Elátkozott toronnyal még inkább visszautazott a múltba, az 1180-as évekbe, mikor az első szentföldi keresztes sikerek után eljött a hattíni vereség, Jeruzsálem eleste és Akkó gazdag kikötővárosa is a szeldzsuk törökök kezébe került. Hogy aztán 1189 és 1191 között a harmadik keresztes hadjárat idején 683 napon át ostromolják, végül visszafoglalják.
E győzelmet alaposan beárnyékolja Oroszlánszívű Richárd sokat emlegetett döntése: a magát megadó várőrség vagy háromezer katonáját fejezték le a falak alatt. Akkó így véres szimbólummá vált, amellyel már akkor fel lehetett szítani a dzsihád, a szent háború tüzét. A mamelukok, a rabszolga harcosokból kialakult egyiptomi uralkodó réteg egyik legnagyobb szultánja, Al-Asaraf Halíl, miután elődei példáját követve sorra foglalta el a nagyobb keresztes várakat, végül az egyedül maradt Akkó ellen vonult fel százezres seregével.
Crowley is megállapítja, a győzelmet talán nem is a katonák, hanem a hatalmas hajítógépek kezelői és az aknászok vívták ki. Előbbiek mázsás lövedékeikkel megbontották a falakat, az aknászok alagutat fúrtak a tornyok alapozásáig,telehordták fával, és meggyújtották. Crowley olvasói előtt feltárul a falakon küzdő vagy éppen a kapukon kitörő lovagrendek, a templomosok, ispotályosok és a Teuton Rend lovagjainak küzdelme.
A művében legfőbb forrására, a névtelen „türoszi templomos” visszaemlékezésére támaszkodó, de mind ez idáig fel nem használt arab krónikákat is feldolgozó szerző odafigyelt a jelenleg Izraelhez tartozó városban zajló régészeti kutatások friss eredményeire is.
Elmagyarázza az ellensúlyos hajítógépek, katapultok, a torbocsinok felépítését és működését, tanúi lehetünk, ahogy a templomosok nagymestere, Guillaume Beaujeu könnyű páncélban (mert nem volt ideje magára venni a teljes vértezetet) utolsó rohamra vezeti testvéreit, de hajítódárda fúródik védtelen hónaljába. Így a város, az erődítések leggyengébb pontja, az elátkozott torony elesik, Akkót pedig Halíl szultán porig romboltatja.
