Caravaggio: egy gazember és egy zseni találkozása

A Művészet templomai sorozatban megjelent, online megtekinthető Caravaggio – Vérről és lélekről nem rossz film, csak épp nem hozta ki belőle a rendező, amit lehetett volna.

Gyakorlatilag szétesnek benne a fikciós részek, amelyek végtelenül túlírtak és túlrendezettek, de semmit nem adnak hozzá a filmhez, a dokumentumjellegű részek viszont értékesek.

Így voltaképp két kritikát illene közölni a filmről: egyet a fiktív szálról, amelyet nagyjából használhatatlannak minősítene a kritikus, és egyet a dokumentumfilmről, amelyet figyelemre érdemesnek tart.

Ami a dokumentumfilmes szálat illeti, rögtön egy viszonylag új információval gazdagodunk: noha úgy tudtuk, hogy a Michelangelo Merisi néven született művész maga választotta a Caravaggio nevet szülőfalujáról, egy 2007-es, a milánói levéltárnak köszönhető felfedezés óta biztosan tudjuk: Milánóban született, a Michelangelo nevet pedig azért kapta, mert 1571. szeptember 29-én, Mihály arkangyal napján jött a világra.

Hatéves volt, amikor a családja a pestis elől elmenekült a városból, és hamarosan mindenkijét elvesztette. Tizenhárom évesen került vissza festőtanoncként Simone Peterzano műhelyébe, ám a városból hamarosan ismét menekülnie kellett, mégpedig gyilkosság miatt.

Mint kora minden léhűtője, ő is Rómába tartott, ahol pénz nélkül, összeköttetés nélkül nyomorgott, vallásos festményeket másolt, ám minden vágya az volt, hogy bejusson a pápai udvarba.

Caravaggio személyisége a képek tükrében legalább annyira fény-árnyékos lehetett, mint festészete, ám ebből a bonyolult lélekből a rendező nem sokat mutat meg: egy színész (Emanuele Marigliano), akinek angyalszárnyak vannak a hátára tetoválva, a film fikciós jeleneteiben performance-hoz hasonlatos előadásokat tart, később csatlakozik hozzá néhány nő is, de hogy ez miképp viszonyul az életműhöz, az a film végéig sem derül ki. (Ennyit a fiktív szálról.)

A korai római évek tükre A beteg Bacchus gyermek című festmény, akiben a festő saját arcát ismerhetjük fel – ma a Borghese-villában található –, de a korai évek és Róma külvárosainak nyoma ott van azokon a nagyobb festményeken is, amelyek ekkor születtek, így a Hamiskártyások vagy a Jósnő című vásznon. Végül egy bíboros és műgyűjtő ismerte fel a tehetséget, és megkezdődhetett minden idők legellentmondásosabb művészének karrierje.

A következő Bacchus, aki borral kínálja a festmény nézőjét, már nem is hasonlít a beteg gyermekre: maga a kétarcú isten, az antik Dionüszosz – amúgy az Uffizi kincse –, és a filmből megtudjuk azt is, miért balkezes. Caravaggio saját jobbkezes képe után festette a figurát, így a tükör miatt a bal kezébe került a pohár. De a minél tökéletesebb hatás eléréséért használt camera obscurát is – ez kora több más festőjénél bevett módszer volt. Modelljei pedig Róma alsóbb néposztályaiból kerültek ki.

Sajnos alig néhány szó esik az egyik legtalányosabb festményről, a Menekülés Egyiptomba című vászonról, amelynek középpontjában a Szent Családnak hegedülő angyal áll, ráadásul a nézőnek háttal.

A filmből sokat megtudunk arról, ami Caravaggio képeinek hatását nagyban növeli, hogy ő az első, aki képes volt az érzelmek teljes skáláját ábrázolni egy emberi arcon. Érdemes megnézni a Medúzát vagy a Gyíktól megmart fiú arcán a fájdalmat.

A fordulópont a nehezen induló pályán az 1600-as jubileumi év volt, amikor a festő két nagy megrendelést is kapott a Contarelli-kápolnára, ahová Máté apostol történetét kellett megfestenie. A Máté elhívása című kép máig rejtély – nem lehet tudni, melyik alak az apostol –, az evangéliumot író apostolból pedig kettő is készült, mivel az első változatot nem fogadta el a megrendelő (az első kép Berlinbe került, ahol a második világháborúban megsemmisült).

Egy bíboros műgyűjtő fedezte fel

Fotó: AFP

Caravaggio életének nyomait a római levéltár is őrzi, értsd, az összes bűnügyéét – iszákos volt, kocsmákban élt, minden verekedésben benne volt, de isteni tehetségének köszönhetően mindig volt valaki, akitől megrendelést kapott.

Végül 1606-ban egy verekedésben ismét gyilkosságot követett el, így menekülnie kellett innen is. Milánóban a Sforzák segítették meg, tőlük pedig Nápolyba távozott. A Capodimonte múzeum kincse a Jézus megkorbácsolása, amelyen nemcsak az emberi test jelenik meg a korban szokatlanul reálisan, de az emberi gonoszság esszenciája is.

Nápolyból Máltára ment tovább, ahol a lovagrend nagymestere foglalkoztatta, ám rossz természetének itt sem tudott parancsolni, és egy összetűzés miatt börtönbe került. Természetesen megszökött, mégpedig Szicíliába, ahol azonnal megbízást kapott Szent Luca, a szicíliai szent megfestésére. Nemsokára ismét Nápolyban volt, ahol félig megvakult egy verekedésben, a Dávid és Góliát, egyik utolsó képe nem véletlenül bír önéletrajzi vonásokkal. A legyőzött Góliát képében magát festette meg, Dávid arcán pedig – különös módon – az együttérzést.

A művészettörténészek szerint minden idők legellentmondásosabb gazembere és zsenije maláriában halt meg a Vatikán területén. Sírja ismeretlen.

Hogy milyen festő volt, tudjuk. Ezt hitelesen be is mutatja a film. Hogy milyen ember – azt pedig aligha fogjuk megtudni valaha is. Legalábbis Jesus Garces Lambert filmjéből biztos nem.