Kultúra

Történt ami történt, megyek tovább az utamon

Soós Péter politikailag motivált leszámolásnak tartja, hogy a baloldali ferencvárosi vezetés eltávolította a Pinceszínház éléről, de nem rágódik a múlton, lelkesen és felelősségtudattal készül az oktatásra

Soós Péter rendezőt felkérték, hogy segítse András Ferenc munkáját a Színház-és Filmművészeti Egyetem rendező szakán. Nemrég még a Ferencvárosi Pinceszínház igazgatójaként dolgozott, de a polgármester menesztette, amint megtudta, hogy oktatni fog a „Vidnyánszky-féle SZFE-n”. A rendezőt meglepte a döntés, ugyanakkor nem rágódik a múlton, nagy tervekkel és felelősségtudattal készül a tanításra.

– Szatmári István érdemes művész úgy gondolta, hogy a jó rendező olyan, mint egy idegenvezető, kézen fog, és elvezet egy ismeretlen tájra. Egyetért a színésszel?

– Alapvetően igen, de azt is kiemelném, hogy ez nem mellékesen egy szakma, egy mesterség, amit el kell sajátítani, és az egyetemen is erre fogunk törekedni. Dömölky János volt a mesterem a főiskolán, amikor odajártam. Mindig azt mondta nekünk, hogy egyszemélyes hadsereg vagyunk, a stábtagok hol ellenségeink, hol szövetségeseink, de próbáljuk meg a szövetségeseinkké tenni őket, mert akkor lehetünk hatékonyak, és akkor tudjuk megcsinálni, amit akarunk.

– Mi motiválta, amikor elvállalta az oktatást az intézményben?

– Úgy éreztem, hogy a pályámon evidens lépés, hogy megpróbálom átadni azt a sok tapasztalatot, amit az évtizedek alatt összegyűjtöttem. A másik gondolatom az volt, hogy micsoda óriási felelősség kiválasztani és tanítani azokat a fiatalokat, akik ebben a szakmában akarnak érvényesülni. Azóta is átérzem a súlyát ennek a felelősségnek. Koltai Lajos, András Ferenc olyan szakmai nagyságok, akiknek megtisztelő a famulusának lenni, és megpróbálok minden erőmből felnőni a feladathoz. Nagyon várom már az évkezdést, és remélem, hogy megfelelek majd az elvárásoknak.

– Mennyire régóta ismeri András Ferencet?

– Korábban csak a művein keresztül ismertem, de az utóbbi időben személyes találkozásokra is sor került. Várom az együttműködést! A hétköznapok terheit igyekszem levenni a válláról, ő pedig az óriási tapasztalatát, gazdag élményeit
adja át a fiataloknak, és valamiféle kontinuitást is biztosít a szakma múltja, jelene és jövője között.

– Volt már szó arról, hogy milyen irányelvek mentén oktatnak majd?

– Mélységesen egyetértek a filmtanszék vezetőjével, Sára Balázzsal abban, hogy próbáljunk meg egy olyan korszerű tudásanyagot átadni a hallgatóknak, amire van kereslet a piacon. Itt konkrétan arra gondolok, hogy a szakmára most nem az a jellemző, hogy sok művészt fel tud szívni. Amennyire én meg tudom ítélni úgy, hogy napi szinten ebben élek, elsősorban jól képzett, profi szakemberekre van igény.

A mi képzésünk olyan módon fog ezekhez az igényekhez alkalmazkodni, hogy az első három év televíziós sorozatokra, tévéfilmekre és irodalmi művek adaptációjára fog koncentrálni. Jelenleg főleg megrendelésre kell dolgozni, ami egyáltalán nem baj, de más műfaj, mint a művészfilm, és biztos szakmai tudást igényel. A mesterképzésben persze lesz a szerzői filmhez köthető oktatás, de az alapképzés a szakma elsajátításával telik majd. A hangsúly azon van, hogy meg kell tanulni megrendelésre dolgozni.

– Ez azt jelenti, hogy alacsonyabb minőségű tömegproduk­ciók gyártási módját sajátíthatják el a hallgatók, mert arra van most kereslet?

– Nem, ez óriási félreértés! A Körhinta is megrendelésre készült. Ez nem ördögtől való dolog, és egyáltalán nem jelent alacsony színvonalú produkciókat! Hollywood úgy működik, hogy kap egy forgatókönyvet a rendező, amihez hozzáteszi a magáét, és nagyon ritkán kíváncsiak arra, hogy ő otthon a dolgozószobája magányában mit talál ki. Persze lehetnek ötleteink, mindenféle módon megpróbálhatunk a forgatókönyvön alakítani, és utána azt valósítjuk meg.

Tehát ez nem valamiféle minőségfeladást jelent, éppen ellenkezőleg, minél magasabb szinten kell megvalósítani a filmeket, amiket megrendelnek tőlünk! Egy producerközpontú szakma épült fel az elmúlt évtizedekben, és ez másfajta szemléletet igényel. Vannak költségvetési keretek, amelyekből nem lehet kilépni, és vannak határidők, amiken nem lehet túlfutni.

– Az eredeti tervek szerint 2023-ig vezette volna a Ferencvárosi Pinceszínházat. Baranyi Krisztina nemrég bizalomvesztésre hivatkozva elküldte, mert nem jelentette a baloldali polgármesternek, hogy félállást vállal az egyetemen. Példa nélküli, hogy munkajogi problémái legyenek egy színházigazgatónak, azért mert tanít. Elbizonytalanította
az eset?


– Történt, ami történt, én megyek tovább az utamon. Ez semmiben nem változtatta meg az elhatározásomat. Elvállaltam egy félállást az egyetemen, amit nem jelentettem be a munkáltatónak. Jóhiszeműen jártam el, hiszen az intézmény százötven éves fennállása alatt még senkinek nem volt ebből problémája. Meg sem fordult a fejemben, hogy ebből bármiféle gond lehet, nyilvánvaló, hogy politikailag motivált leszámolás történt.

– A munkatársai hogyan fogadták a hírt?

– A Ferencvárosi Pinceszínháznak nincs állandó társulata, a színházi dolgozókkal beszéltem erről, illetve azokkal a színészekkel, akik éppen vendégművészként próbáltak. Mindenkit megdöbbentett a hír, de mindannyiunk élete megy tovább. Érzékeny búcsút vettünk, tudják, hogy bármikor felhívhatnak, és meg is teszik, gondolom,
ha okuk lesz rá.

– Hogyan érinti a szakmát az, hogy aktuálpolitikai csatározások színterévé vált?

– Nagyon mély a megosztottság, ami nem jó. A szakmának is az lenne az érdeke, hogy enyhüljön ez a kibékíthetetlen ellentét.

– Azért bizakodik?

– Szerencsére szép számmal jelentkeztek fiatalok a tanszékre, ami elégedettséggel tölt el minket, és bízunk abban, hogy hamarosan elcsitulnak a hullámok.

Kapcsolódó írásaink