Budapesttől Maputóig

Csakúgy, mint a szerző, az 1956-ban született Ernesto Rodrigues író, költő és műfordító, aki jelenleg a lisszaboni bölcsészkar tanára. A portugál irodalmi élet meghatározó szervezője a pesti portugál tanszék lektora volt a nyolcvanas években. Egy negyvenöt magyar költő háromszázhúsz versét tartalmazó magyar antológia mellett fordított már Balassit, Petőfit, Füst Milánt és Örkényt, valamint Kertész Imrét is – 2002-ben egyébként Balassi-emlékkarddal is kitüntették.

A most megjelent regény egy vonaton kezdődik Ljubljana környékén: a főhős egy kimondhatatlan nevű magyar professzorral kerül egy kupéba, aki rábeszéli, hogy az eredeti úti cél, Prága helyett inkább térjen vissza ifjúsága városába, Budapestre. A férfi ezt meg is teszi, és nemcsak azzal szembesül, hogy mennyire megváltozott a város
a rendszerváltozás óta, de ahogy a könyv címe is sugallja: az előre nem látható múlttal is. Hamarosan kiderül ugyanis, hogy van egy lánya, akiről nem tudott.

A kötetben, amelynek a budapesti szál csak az első felét képezi, hol szürreális módon bonyolódik a cselekmény, hol a klasszikus portugál irodalomból ismert finom lassúsággal csordogál, ami ad egyfajta feszültséget a szövegnek.

A magyar olvasónak alighanem külön érdekes, hogy az író miként láttatja a fővárost, annál is inkább, mert minduntalan szembesíti saját Kádár-kori tapasztalatait a jelennel. Leírja például az egykori bölcsészkar Erzsébet hídhoz közeli épületének környezetét egykor és most, a magyarok általános léthelyzetét a diktatúrában és most, máskor egészen finom megfigyeléseket tesz a város fényéről, a HÉV-vágányok mentén kibontakozó városképről vagy a belváros 21. századi pörgéséről. Nem ez az egyetlen Budapest-kép a közelmúltbeli portugál nyelvű prózában: Chico Buarque brazil énekes és prózaíró egyenesen a Budapest címet adta (amúgy pocsék) 2003-as könyvének.

Rodrigues, illetve regénybeli hasonmása, úgy tűnik, Budapesten ragadt, ám ezután meglepő fordulat következik: a főhős hirtelen Lisszabonba távozik, majd innen az egykori gyarmatra, Mozambikba indul, ráadásul hajóval, ahol ismét találkozik az előre nem látható múlttal. Kis híján meggyilkolják, de végül összeáll a rendkívül bonyolult és hihetetlennek tetsző történet, amelyben minden szereplőről kiderül, hogy valaki más, mint akinek eddig hittük.

A cselekmény, amely időben az 1956-os forradalomtól napjainkig, térben a portugál nagytotál látásmódra jellemző módon Közép-Európától Afrikáig terjed (hiszen miként gondolkozna a felfedezők népének leszármazottja, ha nem globális méretekben), néhol alaposan próbára teszi az olvasót, a történet második részében például inkább sejtjük, hogy mi történik, mintsem tudnánk. Az író, szokatlan megoldásként, el is helyezett egy magyarázatot a könyv végén az olvasónak: ha valaki nem tudná követni az eseményeket, ebből a tartalomismertetésből legalább utólag megtudhatja, hogy ki kinek a kicsodája, és mivel nem lenne jó a krimiszerű regény poénját lelőni, ezt nem árulhatjuk el.

Ugyanakkor érdemes felfigyelni arra az unamunói bon mot-t idéző részre, amelyben a szerző azt fejtegeti, voltaképp soha nem tudhatjuk, kivel állunk szemben. Unamuno ezt a következőképp fogalmazta meg: ha valaki beszél egy másik emberrel, abban a beszélgetésben többen vesznek részt kettőnél. Mindenkinek van egy képe saját magáról és a másikról is, sőt arról is, hogy őt magát mások miként láthatják.

Ez egy párbeszédben hat lehetséges személyt jelent. Rodrigues az egyik kulcsjelenetben így fogalmaz: „én számára egy élet voltam, egy másik élet Andrea (az elhagyott gyerek – a szerk.) számára és megint más az édesanyja számára, nem pedig egyetlen élet mindannyiunk számára”. Vagyis létezünk, nemcsak ott és akkor, ahol jelen vagyunk, de mások számára is, adott esetben épp a hiányunkkal. Az író pedig épp erre építi fel regényét.

Ahogy említettük, nem könnyű olvasmány Rodrigues könyve, pontosabban annak második része, ami nyilván abból is adódhat, hogy a magyar olvasó számára a budapesti szál könnyen, a maputói csak nehézkesen fejthető fel – a prózakísérlet mindenesetre egyedinek tűnik a kortárs portugál irodalomban és nagyon fontosnak
a magyar–portugál irodalmi kapcsolatok szempontjából.