Az ember, a hegedű és a vonó mesterhármasa

Magyarországon a hegedűkészítés közel százötven évvel az itáliai hangszerek megjelenése után terjedt el, nagyjából a 17-18. században. Hosszú ideig itthon is virágzott az iparág, sorra nyíltak a műhelyek, a századfordulón Budapesten, a Zeneakadémia körül egész utcája volt a hegedűkészítőknek.

A világháborúk és a kommunizmus alatt azonban ezt a szakmát is óriási veszteség érte, a manufaktúrákat bezárták, a mestereket szövetkezetbe kényszerítették. „Ezek az emberek önálló tudattal, gondolatokkal, műhelyekkel rendelkező mesterek voltak. A szövetkezet egy politikai módszer volt, hogy ezt a fajta önállóságot megszüntessék” – magyarázza Szerényi Béla akadémikus kérdésére Temesvári Péter a Hangszerművészet a Kárpát-medencében című online kiállítás új epizódjában.

Mivel a hangszereknek lelkük van, és elkészítésük szakértelmet igényel, ezen a területen különösen fontos a mester és tanítvány kapcsolat. Temesvári Sáránszky Páltól tanulta a mesterséget a 70-es években, akinek a műhelyébe minden reggel betért, hogy fejlessze tudását. A hangszerész munkássága volt számára a legjobb bizonyíték, hogy még egy kis, eldugott műhelyben is lehet ugyanolyan szépet alkotni, mint Londonban, Párizsban vagy más európai nagyvárosokban.

„Pali bácsi megfogta a hegedű hátát, és a sarkokról beszélt. Ezek nagyon fontos részei a hangszernek, úgy szaladnak végig a szélén, mint katonaruhán a zsinórozás, és az, hogy ezek hogyan vannak befejezve, döntően befolyásolja, milyen lesz a hegedű. Az ujja húsát nekinyomta a saroknak, és amikor följebb tolta, lehetett látni, hogy jó vagy rossz-e az ív” – meséli Temesvári, miközben kezével követi a hangszer kecses vonalát.

A mester szerint egy jó hegedűkészítő muzikális, mert aki botfülű, és nem hallja meg a zene finomságait, hiába faragja meg gyönyörűen a hangszert, az nem fog jól szólni. Temesvári úgy véli, hogy az akusztikai szabályokat mindig át kell értékelnie a hangszerkészítőnek, a jóra kell törekednie, és aki emellett még jó szándékkal és jó érzékkel is nyúl ehhez a szakmához, az magas szintre juthat benne.

„Nem maga a hegedű a hang, hanem a hegedűs, aki megálmodja a hangkaraktert a kezével. Aki a vonókezeléssel, vibrátóival addig dolgozik rajta, amíg azt hallja, amit szeretne. Ezt a folyamatot segíti – és néha gátolja – a hangszer. A lényeg az, hogy az ember megtalálja a hozzá illő hegedűt és vonót, mert ez a hármas tud olyan művészi végeredményt hozni, amiről álmodoznak” – fűzte hozzá a mester, akinek a műhelyében sok tanítvány megfordult. Rájuk a mai napig nagyon büszke, mert az eredményeik azt igazolják, hogy jól megállják a helyüket a szakmájukban.

A hangszerészmesterrel készült rövid portréfilm megtekinthető a Magyar Hangszermíves Céh közösségi oldalán és YouTube-csatornáján, valamint az Magyar Művészeti Akadémia honlapján.