Kultúra

Székesfehérvár engedélyezte a Romkertben tárolt csontok elemzését

Megadja az engedélyt Székesfehérvár városa a Romkert osszáriumában (csontház) található csontok genetikai vizsgálatára - jelentette be szerdán a város polgármestere, Cser-Palkovics András.

Székesfehérvár engedélyezte a Romkertben tárolt csontok elemzését
Az évezredes örökség mindannyiunk közös értéke és közös ügye
Fotó: Facebook/Cser-Palkovics András

A városvezető közleményében úgy fogalmazott, „minden városnak megvan a maga öröksége, azonban kevés város és közösség tudhat olyan történelmet és ezzel kötelezettségeket sajátjának, mint Székesfehérvár, amely a nemzet bölcsőjeként, annak történelmi fővárosaként őrzője és gondozója Magyarország páratlan és pótolhatatlan leleteinek és emlékeinek”.

Cser-Palkovics András jelezte, hogy tavaly megkeresést kaptak a Magyarságkutató Intézettől, melynek archeogenetikai kutatócsoportja néhány évvel ezelőtt áttörést ért el az Árpád-ház genetikai kutatásában, a dinasztia földi maradványainak pontos azonosításában. Kutatásuk most mérföldkőhöz érkezett és ennek kapcsán kértek engedélyt a székesfehérvári osszáriumban található csontok genetikai kutatására és elemzésére.

Kiemelte, alapos és átfogó konzultációt folytattak mind a Székesfehérvári Egyházmegye képviselőivel, mind a város régész, történész szakembereivel, valamint aprólékosan megvizsgálták az intézet kérelmét, s ezt követően arra jutottak, hogy megadják az engedélyt az osszáriumban található csontok genetikai kutatására.

Objektum doboz

A polgármester hangsúlyozta, hogy két feltételt szabtak: a csontokat nem érheti maradandó károsodás, illetve a kutatás lezárása után maradéktalanul vissza kell kerülniük a csontoknak Székesfehérvárra. Hozzátette: ezeket a kritériumokat mind a minisztérium, mind a Magyarságkutató Intézet elfogadta és maradéktalanul támogatja, így kedden aláírta a határozatot, amelynek értelmében megkezdődhet a Romkertben található földi maradványok genetikai elemzése.

Cser-Palkovics András szerint a kutatások páratlan lehetőséget jelenthetnek mind a város, mind a nemzet számára. Úgy vélte, amennyiben eddig megválaszolhatatlan kérdések nyernek legalább részben megoldást, ha a történelmi tudás és a város gazdag öröksége tovább gyarapodik, akkor az túlmutat az aggályokon, új lehetőségeket nyithat meg Székesfehérvár előtt.

Bejelentette: annak érdekében, hogy minél szélesebb nyilvánosság megismerhesse a kutatások pontos, tudományos részleteit, felkérte a Prosperis Alba Kutatóközpontot, hogy szervezzen nyilvános konferenciát a város és a Magyarságkutató Intézet szakértőinek bevonásával.

A polgármester reményét fejezte ki, hogy a kutatások végeztével „a város földjében nyugvó nemzeti nagyjaink földi maradványait méltóképp, az őket és a várost megillető keretek között helyezhetik majd örök nyugalomra, az erre méltóan kialakított Nemzeti Emlékhelyen, ahogyan az az ő akaratuk is volt egykor”.
 

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom