„Egy ezeréves város bízta ránk jövőjét”
ĀCser-Palkovics András megjegyezte, érzik a városirányítás felelősségét
ĀCser-Palkovics András megjegyezte, érzik a városirányítás felelősségét
Ā„Az erős nemzetek és az erős nemzeti kultúrák az alapjai az erős Európának”
ĀA KDNP a Fidesszel szoros szövetségben, közös erővel tekint a jövőbe Székesfehérváron is – reagáltak a kereszténydemokraták
Ā„Ravaszul, de egyre nyíltabban lopakodik be a háború a mindennapjainkba”
ĀA háborúpárti baloldal mindenféle akciókat indít Brüsszelben
ĀAz óbudai az ország egyik legfiatalabb egyeteme, idén ünnepli alapításának 15. évfordulóját
ĀCser-Palkovics András polgármester pénteken, sajtótájékoztatón elmondta, hogy a beruházás teljes egészében nemzeti forrásból jött létre
ĀKét történelmi város kötött ma szerződést – hangsúlyozta az eseményen Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes polgármestere
ĀA polgármester örömét fejezte ki, hogy a köztársasági elnök végigjárja a vármegyéket
ĀCser-Palkovics András polgármester és az Ikarus vezetése köszöntötte a jubiláló szakembert
ĀAz augusztus 20-ig tartó rendezvénysorozat sokszínű, értékekben gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket
ĀA héten bejelentett kormánydöntés értelmében csökkentett áron juthatnak áramhoz az önkormányzatok
ĀCser-Palkovics András a saját Facebook-oldalán fogalmazta meg kéréseit a tulajdonosnak
ĀMegérkezett az utolsó, azaz a tizenkettedik Ikarus 120e elektromos városi busz Székesfehérvárra
ĀAz új létesítményben 500 ezer ember szelektíven gyűjtött hulladékát fogják kezelni
ĀA új szárnyban tornacsarnok, étterem, díszterem, közös tanári szoba és tizenkét tanterem épült
ĀHatezer fős multifunkcionális csarnok épül az Alba Aréna területén
ĀA problémákat helyben kell megoldani
ĀSzékesfehérváron tartották meg az Elektromos Járművek Napját
ĀA gázszámla és a villanyszámla összegéhez hozzájárulást, a tűzifa beszerzéséhez pedig egyszeri, nagyobb összegű támogatást lehet majd igényelni
ĀIdén utoljára – augusztus 19–21-én – rendezik meg a székesfehérvári nemzeti emlékhelyen a koronázási szertartásjátékot – jelentette be tegnap Cser-Palkovics András polgármester a rendezvény sajtótájékoztatóján
ĀKét jármű már csütörtöktől forgalomba áll, szeptember végéig pedig a flotta további tíz tagja is megérkezik majd a királyok városába
ĀFontos üzenete e napnak, hogy van Székesfehérváron buszgyártás és lesz a városban buszgyártás a jövőben is
Ā„Már csak 17 nap! Folytatni kell a munkát, hogy április 3-án megvédhessük eddig elért eredményeinket”
ĀAz intézmények technikai háttere és az épületek minősége is jelentősen javult
ĀEzért döntött úgy a kormány, hogy januártól 20 százalékkal megemeli a bérüket
ĀA Modern Városok Program keretében a kormány további 1,6 milliárd forintot biztosít az új eszközök beszerzésére + GALÉRIA + VIDEÓ
Ā„Számtalan népcsoport felbukkant és eltűnt a Kárpát-medencében, nekünk mégis megvan a saját történelmünk, mítoszaink, legendáink, irodalmi alkotásaink, amelyekre büszkék lehetünk”