Országépítő gondolkodásmód

– Egy szövegében a kultúrtörténet meghatározó mérföldkövei közé sorolja a piliscsabai épületeket. Mivel indokolná ezt?

– Az Országépítő honlapon megjelent írásomban arra próbáltam rávilágítani, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusának létrehozása egy mai ésszel már rekonstruálhatatlan, előzmények nélküli folyamat volt, amelyet az idő szorítása, a feladat előkép nélkülisége és természetesen a pénz hiánya (is) terelt a ma látható állapot megvalósulásának irányába. Meglátásom szerint a koncepció, amely az 1990-ben ingyen megszerezhető laktanya területének adottságából indult ki, nem volt eleve kudarcra ítélve, a mostani – bezáráshoz vezető – folyamatok nem voltak előre láthatóak.

A tervezők meglehetősen hiányosan megfogalmazott tervezési program alapján dolgoztak, és egy igazi csapatmunka során alakították ki a teljességre törekvő beépítési vázlattervet. A kultúrtörténet meghatározó mérföldkövének a Makovecz Imre által tervezett Stephaneum épületét tekintem, amely hallatlanul összetett formavilággal és több rétegű építészeti mondanivalóval bír, emellett számomra legalábbis nagyon szerethető, sőt helyenként akár szórakoztatónak is mondható. Az épület történetéről, szimbolikájáról oldalakat lehetne teleírni, annak részletes kifejtése meghaladja egy interjú keretét, de irodalma elérhető az Országépítő folyóirat korabeli számaiban.

– Tudjuk, hogy a hallgatók szimpátiája, a hivatalosságok fanyalgása kísérte már az építést és az elkészült épületeket is. Milyen ellenérzéseket, -véleményeket fogalmaztak meg?

– Az én meglátásom szerint inkább az elhallgatás kísérte a piliscsabai kísérletet. Nem volt számottevő visszhangja ennek az új, izgalmas koncepciónak az építészeti közéletben. Ez máig jellemző reakció a hazai organikus építészet vitathatatlanul sikeres alkotásaival kapcsolatban. Így járt a Felső-Tiszavidék árvízi újjáépítése, illetve a vörösiszap-katasztrófa utáni heroikus munkánk is. A piliscsabai épületek tényleg hihetetlenül kevés pénzből és rettentő rövid idő alatt valósultak meg, az akkori korszak műszaki színvonalán.

Mára ezeket meghaladta az idő, és az is tény, hogy a Stephaneummal voltak, vannak műszaki gondok, amelyek a nem szokványos építészeti elemek nem szakszerű kivitelezéséből adódtak. De azt nem gondolom, hogy ezen – bizonyára bosszantó, de orvosolható – műszaki hibák alapján kellene meg-, illetve elítélnünk az egész campus építészeti koncepcióját, sőt Makovecz Imre és tanítványai építészetét. Konkrét szellemi kifogás a Stephaneum állítólag keresztényellenes szimbolikájával kapcsolatosan merült fel, a megalapozatlannak bizonyuló vádak egy konkrét szereplő nevéhez voltak köthetők.

Azt, hogy ezek a vádak maradtak meg a köztudatban az épületekkel kapcsolatban, leginkább a rendszerváltozás utáni terhelt lelkiállapotnak tudom be, amit nagyon nehezen tud maga mögött hagyni ez a nemzet. Sajnos sokkal inkább a másik kudarcát kívánjuk, nem a sikerét.

– Most, hogy kiürültek az igazán invenciózus terek, hogyan lehetne életre kelteni a Stephaneumot, az egész területet?

– A hasznosítással kapcsolatban két szempontot érdemes figyelembe venni. Egyrészt, hogy az épületegyüttes egyetemi oktatás szolgálatára épült, így kézenfekvő az ilyen célú további használat. A másik fontos jellemző a karakteres, sajátos formavilág, ami kétségtelenül identitásteremtő erővel bír.

Nem véletlen, hogy Frank O. Gehry világhírű amerikai építész magyarországi látogatásán erre az épületegyüttesre volt igazán kíváncsi. Ugyanakkor természetesen tanulni kell a bezáráshoz vezető eseményekből, a továbbéléshez bizonyos fejlesztések elengedhetetlenül szükségesek. Meg kell oldani a diákok lakhatását, és az olyan kiegészítő funkciók területen való megvalósítását, mint a sportcentrum, uszoda, boltok, szabadidős terek.

Az eredeti építészeti koncepció ugyan tartalmazta ezeket, de azok különböző okokból nem valósultak meg. Jó lenne intenzívebbé tenni a terület kapcsolatát Piliscsabával, a campus használatát az ott lakók számára is lehetővé kell tenni. Ugyanakkor meg kell találni azt az oktatási formát, amely értékként tekint az oktatási tevékenységen túl a közösségépítésre, illetve előnyben részesíti a helyben lakást az ingázással szemben.

– Mikor kerülhet az azt megillető helyre Makovecz Imre és társainak munkássága?

– Azt gondolom, hogy bizonyos szempontból a munkásságunk mindig is az őt megillető helyen volt. Szerencsére mindig volt és most is van munkánk, nem is kevés. A terveink megvalósulnak, gondolataink – saját internetes és nyomtatott folyóiratunkban – megjelenhetnek.

Sok helyen jelen vagyunk főépítészként, kapcsolódunk közösségekhez, segítjük települések, városok fejlődését, szépülését. Szerintem, a kérdés sokkal inkább az, hogy mi méltóképpen élünk-e a makoveczi örökséggel? Használjuk-e a médiá(nka)t? Megszólalunk-e a minket érintő témákban? Makovecz Imre öröksége egy országépítő gondolkodásmód, amelynek a mindennapi cselekvés, a példamutatás ad értelmet.

Amikor megkérdezték Makovecz Imrétől, hogy miért hozta létre a Kós Károly Egyesülést, illetve annak posztgraduális képzését, a Vándoriskolát, akkor azt mondta, azért, hogy legyen kivel beszélgetnie a Kárpát-medencében… A kérdés számomra az, hogy én ma méltó lennék-e beszélgetni a mesterrel az élet komoly és kevésbé komoly dolgairól?