Kultúra
Zongorakoncerttel tisztelegnek Erdélyi Zsuzsanna emléke előtt
Klukon Edit és Ránki Dezső négykezeseket játszik a Vigadóban

A köztestület lapunkhoz eljuttatott közleménye szerint az MMA-honlapján és YouTube-csatornáján 18 órától élőben követhető emlékhangversenyen Liszt Ferenc négykezes zongoraművei, a Ce qu’on entend sur la montagne (Amit a hegyen hallani) és a Les Préludes hangzik el. A 2015-ben elhunyt Erdélyi Zsuzsanna volt az MMA Népművészeti Tagozatának első vezetője, a köztestület díjat nevezett el róla, a Keresztény Múzeum pedig a népi vallásosság tárgyi emlékeinek gyűjteményét. A művelődéstörténetbe elsősorban nyelvi emlékeink kutatójaként vonult be: több tízezer szöveget gyűjtött, az ő nevéhez fűződik a népi költés új, de valójában nagyon régi műfajának, az archaikus népi imádságok örökségnek feltárása, elemzése, európai összefüggéseinek, eredettörténeti vonatkozásainak vizsgálata. Mint írják, Erdélyi Zsuzsanna az elmúlt fél évszázad magyar tudományos és művelődési életének megkerülhetetlen alakja, aki az elmúlt évtizedekben az archaikus népi imádságok műfaji leírásával, művelődéstörténeti, irodalmi, folklorisztikai elemzésével és közzétételével szerzett szakmai tekintélyt magának és a magyar tudománynak hazánkban és határokon túl is. Archaikus imádsággyűjteménye, a Hegyet hágék, lőtőt lépék (1974) nélkül ma már nehezen elképzelhető nemcsak a magyar néprajz, hanem a magyar művelődés története is. Munkásságáról portréfilmet is készítettek, amely az M5 kulturális csatornán lesz látható január 17-én.