Szentendre mint kereskedőváros

Bár elsősorban a kereskedelemtörténetre fókuszált a szentendrei Ferenczy Múzeum tárlata, a Szentendre, a kereskedőváros – a Castrumtól a Kereskedőházig kiállításban tulajdonképpen az egész várostörténet megelevenedett.

Az első teremben bemutatták a római kori katonai tábort – Ulcisia Castra –, ennek egykori területén emelkedik a múzeumnak otthont adó épület is. A kúria alatt 1808-ban találtak római köveket. Elsőként két szobortalapzatot – az itt állomásozó katonák Marcus Aureliusnak és édesanyjának állítottak szobrot, amelyek valószínűleg a tábor központjában álltak – majd egy mérföldkövet. Megtudhattuk azt is, hogy az egykor itt állt település nevét (Ulcisia) Constantinus uralkodása alatt Constantiára változtatták. A tábort belül két főút tagolta, ezek kereszteződésében volt a parancsnoki épület. A barakkokat és a többi épületet még nem tárták fel. Noha elsősorban katonai objektumról volt szó, a területen a katonaságot kísérő iparosok és kereskedők is megtelepedtek, az úgynevezett auxiliaris vicus körülvette a tábort. Az épületek közül nem egyet már feltártak. Megvan a Kossuth utcában a fürdő helye is. Arról, hogy a település kereskedelmi szempontból fontos volt, a kiállított terra sigillata edények is tanúskodnak. Az „ókor porcelánjának” nevezett vörös, fényes csészék, tálak előbb a birodalom belső részein, majd Galliában és Germaniában készültek, később Africa provincia is elkezdte előállítani. Érdekes, hogy Szentendrén épp ilyen, a mai Tunéziában készült tárgyakat találtak, pedig ez a fajta lelet ritkán fordul elő Pannóniában. Külön tárlóban láthatók az itt talált pénzek. Az éremforgalom az 5. század elején megszűnt, ebből arra lehet következtetni, hogy akkor adták fel a települést a rómaiak. Érdekesség, hogy Szentendrén, a skanzenben található Pannonia eddig feltárt legnagyobb villagazdasága is.

A középkori városra először Szent István egyik oklevelében van utalás. A településszerkezet kialakulásában fontos szerepe volt az egykori limesútnak, ennek nyomvonalán halad még ma is a főútvonal. Valószínű, hogy az egykori püspöki udvarház a mai városháza helyén állt. Központi szerepe lehetett a piactérnek és felette a Szent András titulusú templomnak, amelyről a város a nevét kapta. A középkori város a török hódoltság idején pusztult el, az új aranykor pedig a 18. században következett el, amikor megérkeztek a Balkánról menekülő szerbek és dalmátok. A század végi összeírások szerint csaknem ezer szerb család élt a városban, ők vették át a kereskedelmi vezető szerepet is, sőt a várost fontos piachellyé tették a környékbeliek számára. Ekkor kezdett el kialakulni a mai Szentendre arculata. Bél Mátyás történetíró 1737-ben azt említi, a város virágzik, a kézművesek és kereskedők forgalma igen nagy. Ismerjük a legjelentősebb családokat is: a Popovicsok, a Szenkovicsok, a Lovcsánszkyak és a Paprika család kezében volt a város kereskedelme. A céhládák mellett a tárlaton látható volt Ráby ládája is, amelyről úgy tudják, a Jókai által regényhőssé tett Ráby Mátyásé volt, aki 1784-ben érkezett a városba a pénzügyek ellenőrzésére. Miután összeveszett a helyiekkel, börtönbe zárták, és megvádolták, hogy udvari besúgó. A 19. században bekövetkezett természeti csapások, amelyek közül a filoxéra volt a legsúlyosabb – nemcsak a helyi, de az ország majdnem összes bortermelőjét tönkretette – visszavetették a város fejlődését. Ennek ellenére nem sokkal az előző századforduló előtt már 36 bolt működött a városban, a HÉV megindulása pedig átalakította a lakosság összetételét is azáltal, hogy elérhetővé vált a főváros.

A legfontosabb kereskedelmi központ a Fő téri kereskedőház volt, és nagyon ismert volt Kiss József kávékereskedése is. Tőle maradtak ránk a korabeli kávéfőzés fő szabályai is. Ezek közt az első helyen szerepel, hogy főzéshez mindig friss vizet kell használni, mivel állott vagy már felforralt vízből nem lesz jó a kávé. Figyelmeztet arra is, hogy egy liter vízhez hat dekagramm kávéra van szükség, ha a legjobb ízt akarjuk elérni.