Kultúra
Köztulajdonba került varázslatos magángyűjtemény
Album a Zsolnay-manufaktúra aranykoráról és a máztechnikákról
A gyűjtemény a historizmus, a millennium és a szecesszió időszakából származó tárgyakból áll, a belőlük rendezett kiállítás 2010-ben nyílt meg Pécsett, Sikorski Tádé és felesége, Zsolnay Júlia egykori lakóházában.
A gyűjtő bemutatása után a szerző rövid áttekintést ad a Zsolnay-gyár történetéről, ahogy írja, a kezdetekben még egy kis téglavető állt a manufaktúra helyén. Zsolnay Miklós után unokaöccse, Zsolnay Vilmos 1873-ra sikerre vitte a vállalkozást, és bronzéremmel tért haza egy bécsi szakkiállításról. A fokozatosan bővülő gyártásba és tervezésbe egész családját bevonta, végül sógora, Sikorski Tádé lett a kerámiagyártás és a művészeti munka irányítója. Az előző századfordulón már hétszázharminc embert foglalkoztattak a városban. Részt vettek a városfejlesztésben, termékeik az egész Monarchiában elterjedtek. Az 1900-as párizsi világkiállításon aratott sikert a gyáralapító nem érte meg, életművét fia, Zsolnay Vilmos teljesítette ki. A 20. századi traumák, így Pécs szerb megszállása 1921-ben, a trianoni döntés, majd az újabb világháború
a gyár sorsát is befolyásolták.
A következő fejezet a Zsolnay-darabokat egyedivé tévő motívumokról, mázakról és technikai újításokról szól, gazdag képanyaggal, majd a tervezőkről, Zsolnay Terézről és Zsolnay Júliáról, Vilmos lányairól olvashatunk. A két lány a hazai díszítőmotívumokat éppúgy felhasználta, mint a középkori török vagy perzsa díszeket. Máskor az indiai vagy a japán formavilágból merítettek. Külön fejezet szól Klein Árminról, az első, akadémiai képzettségű tervezőről, Kaldeway Kelemen művészeti tevékenységéről és a Zsolnay-kerámiák építészeti felhasználásáról, valamint a társadalmi reprezentáció tárgyairól. Ezek a legszebb Zsolnay-tárgyak: az Alhambra-váza, a Júlia nagy vázája még képen is szemet gyönyörködtető.
A gyár a millennium ünnepére külön sorozattal készült. Ekkor fejlesztették ki a „milleniumi teknikát”, az eozint. Nem sokkal később azonban már új stílusban, a szecessziós minták alkalmazásával alkottak a gyár művészei. Érdemes összevetni az előbb említett Alhambra-vázát, amely az 1880-as években készült az 1900-as Óriás vázával: hatalmas a különbség. Az új hatás eléréséhez új máztechnikák is kellettek. Természetesen ezeket is ismerteti a szerző.
Az epilógusból megtudhatjuk, hogy 1918-ban véget ért a sikertörténet. A nyersanyag-lelőhelyek külföldre kerültek, a nemzetközi kapcsolatok megszűntek. Tíz év múlva a Zsolnay porcelángyárrá alakult, és lezárult az aranykor. A katalógus függelékben mutatja be a múzeumnyitás óta megszerzett különlegességeket: dísztálakat, vázákat, korsókat.
