Kultúra

A Volga gyermekei az orosz forradalom alatt

Guzel Jahina könyvében az írás valóságteremtő erejéről van szó, amelyben nem kerülhető meg az író felelőssége

A Helikon kiadónál jelent meg nemrég az orosz író, Guzel Jahina új könyve. Jahina a Zulejka kinyitja a szemét című kötettel robbant be az irodalomba – ez magyarul is olvasható, Iván Ildikó fordításában –, az Európa könyvkiadónál jelent meg az eredeti után két évvel, 2017-ben,  megnyerve a lehetséges orosz irodalmi díjak nagy részét.

A Volga gyermekei az orosz forradalom alatt
Guzel Jahina könyve valódi kuriózum
Fotó: Wikipedia

Az 1930-ban Tatárföldön kezdődő és Szibériába vezető történet új szemszögből mondja el a sztálinista terror éveit. Az író a korábban elnyomott tatár feleség szemszögéből láttat mindent, aki - miközben majdnem meghal -, végighalad az önfelszabadítás útján is.  

Hasonló hangvétel jellemzi az új kötetet, A Volga gyermekeit is, amelyet a Helikon adott ki nemrég Soproni András fordításában. A Volga-vidéki német területeken járunk az orosz forradalom előtt. Jakob Bach, a Gnadental nevű falu tanítója lehetne akár Márquez-hős is: esendő és nagyszerű figura, aki Goethét olvas és ha vihar van, kiáll az esőbe. Még gondolatban sem lázad nyomorult élete ellen, inkább átszínezi azt költészettel. Sorsa akkor vesz fordulatot, amikor a Volga túlpartján lévő tanya gazdája magához hívatja, hogy adjon különórákat a lányának. Groteszk és megható, ahogy a spanyolfal mögé rejtett lány hangjába beleszeret – a gazda kiköti, hogy nem láthatják meg egymást –, majd, ahogy az a romantikus regényekben lenni szokott, a főhősök egymáséi lesznek. Csak épp ez nem a romantikus regények kora: kitör a bolsevik forradalom és a világháború, majd a kollektivizálók érkeznek. Különös feszültség van Bachék csöndes, az erdővel, a folyóval való együttélése és a forrongó Oroszország ellentétében. A tanyán még azt sem tudják, hogy Moszkvában Lenin lépett a cár helyébe, csak az tűnik fel nekik, hogy a folyó szemközti oldalán pusztul a falu. Amikor hozzájuk is betörnek a forradalmárok, leckét kapnak az újfajta valóságból ők is. Bach végül egyedül marad a vadon közepén az újszülött lányával, amikor a felesége meghal. Mivel ő megnémul a sokktól, a gyermekkel, aki így nem tud megtanulni beszélni, különös csöndben élnek. Ez a csöndes elvonulás szimbolikus jelentésű: idézi a tolsztoji életet, de a tanyai lét itt mindvégig ellenpontot is képez a korabeli orosz valósággal, s ezzel új jelentéssel is gazdagodik. Hogy a csecsemőnek tejet szerezzen, Bach különös üzletet köt a szemközti falu kommunista komisszárjával: elkezdi leírni neki az oroszországi német meséket, amelyek megfelelően átideologizálva megjelennek a helyi lapban. A tanító egy idő után észreveszi, hogy amit leírt, az megtörténik nem sokkal később. Vagy előbb? Mintha a történetírás valóságteremtő erejéről lenne itt szó, a történet és a valóság sajátos viszonyáról, amelyben nem kerülhető meg az író felelőssége.

Végül egy, a tanyán megjelenő kazah kisfiúnak köszönhetően a kislány, Anna megtanul beszélni, hogy aztán beteljesedjen a sorsuk. Úgy, ahogy az a korabeli Oroszországban beteljesedhet: a két gyerek gyerekotthonba kerül, Bachot, aki felnevelte őket, kulákként deportálják Szibériába. Évekkel később német származása miatt a kislány is ott köt ki, itt talál rá az egykori játszópajtása. Erről azonban már csak az utószóból értesülünk – mint ahogy arról is, hogy A Volga gyermekei nem fiktív történet, hanem valós.

A regény sok szempontból lenyűgö­ző – az érzékeny történetszövés okán, a mágikus realista elemek miatt, a természetleírások okán, a pszichológiai hitelesség miatt –, de leginkább alighanem azért fog meg, mert Guzel Jahina jó érzékkel játszatja össze benne a történelmet, a valóságot és a mesei elemeket, egészen odáig, hogy az olvasó végül felteszi magának a kérdést: mi igaz? Az, amit a külső valóságban átélünk, vagy ami a tudatunkban történik velünk? Lehetséges, hogy ez a kettő élesen elváljon, és valaki egyszerre legyen szenvedő szovjet állampolgár és végtelen belső gazdagsággal megáldott bölcs, mint Jakob Bach?

A Zulejka után csak sejthető volt, hogy újabb nagy orosz íróval gazdagodott a világirodalom – ez immár bizonyos.

A Volga gyermekei

Kapcsolódó írásaink