Kultúra
Tizenegy alkotó lett a Nemzet Művésze
A legrangosabb hazai művészeti elismerés díjátadó ünnepségét a járványügyi helyzetre tekintettel a Magyar Művészeti Akadémia elhalasztotta

Idén immár hetedik alkalommal került sor a Nemzet Művésze díjak adományozására. A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kezdeményezésére – 2013-ban – az Országgyűlés a magyar művészeti élet kimagasló teljesítményt nyújtó, elismert képviselőinek személyes megbecsülése, méltó életkörülményeinek biztosítása céljából alapította a címet, amely a legrangosabb hazai művészeti elismerés.
Az első ízben 2014-ben odaítélt díjat minden évben az MMA által felkért bizottság adományozza, és hagyományosan a köztestület november 5-i „születésnapján" adják át a Pesti Vigadóban.
A nemzet művészei címet összesen hetven, Kossuth-díjas alkotó viselheti – 2020-ban a bizottság tizenegy főnek adományozta a díjat. A bizottság elnöke Ferencz István belsőépítész-építőművész, tagjai Aknay János festőművész, Eperjes Károly színművész, Buda Ferenc költő-műfordító, Finta József építőművész, Gyulai Líviusz grafikus, Kiss János balettművész, Korniss Péter fotóművész, Kubik Anna színművész, Medveczky Ádám karmester, Schrammel Imre keramikus-iparművész, Sebő Ferenc előadóművész-népzenekutató volt.
Döntésük alapján a Nemzet Művésze cím új birtokosai:
NAGY ERVIN építész
a magyar népi építészet forma- és motívumvilágát továbbörökítő, értékőrző munkájának elismeréseként;
DÁRDAY ISTVÁN filmrendező
a társadalmi folyamatok iránti érzékeny, műfajteremtő munkái, különleges életműve megbecsüléseként;
HILDEBRAND ISTVÁN operatőr
a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőri életművéért;
PÉRELI ZSUZA kárpitművész
az egész európai és magyar gobelin-művészetet megújító munkásságáért;
BEREMÉNYI GÉZA író-rendező
sokoldalú, több művészeti ágban is jelentős életműve elismeréseként;
SZAKONYI KÁROLY drámaíró-dramaturg
a magyar irodalom kiválóságaként létrehozott életművéért;
FARKAS ÁDÁM szobrászművész
nemzetközi mércével mérve is jelentős művészeti tevékenységéért és a művészeti életben betöltött szerepéért;
FÖLDI PÉTER festőművész
iskolateremtő emblematikus alkotói munkásságáért, egyéni, magas szintű művészetéért;
KOVÁCS MIKLÓS kékfestő mester
az évszázados múltra visszatekintő művészi mesterség: a kékfestés „dinasztikus" művelésének és társadalmi megbecsültségének, megőrzése, fenntartása és továbbadása érdekében folytatott munkásságáért, valamint a magyar népi kultúra ápolásáért;
RÁNKI DEZSŐ zongoraművész
aki művészetével nagyban hozzájárul a magyar kultúra gazdagításához, terjesztéséhez hazánkban és a nagyvilágban egyaránt;
SOPRONI JÓZSEF zeneszerző-zenepedagógus
sok évtizedes kiemelkedő zeneszerzői és zenepedagógusi tevékenységének megbecsüléseként.
A járványhelyzetre tekintettel az MMA egy későbbi időpontra halasztotta az ünnepséget, hogy azt – mint lapunkhoz eljuttatott közleményükben írták – majd „méltó körülmények között" rendezhessék meg.