Kultúra

Robert Doisneau: egy zseni Budapesten

Fotóhónap 2020. Jövő év januárjáig láthatók a Mai Manó Házban az ötvenes évekbeli Párizsról és a hatvanas évekbeli Amerikáról készült fényképek, köztük eddig ismeretlenek is

A világhírű Robert Doisneau képei először láthatók a budapesti Mai Manó Házban. A Párizstól Palm Springsig című tárlat, amely 2021 januárjáig tekinthető meg, olyan erővel idézi meg a negyvenes–ötvenes évek francia fővárosát, hogy a kiállításlátogató időutazást élhet át.

Robert Doisneau: egy zseni Budapesten
Tipikus bisztróhangulat az ötvenes években a L’accordéoniste című képen (1951)
Fotó: MH/Katona László

Párizs és a fotográfia története valahol a gyökereknél fonódott össze, és ma már szétválaszthatatlan. Maga a fotográfiai eljárás felfedezése is a franciákhoz köthető: 1826-ban Nicéphore Niépce rögzített először képet ilyen eljárással, majd Louis-Jacques-Mandé Daguerre-nek sikerült egy ezüstözött rézlemezre fotót készíteni 1839-ben. (Egy másik, drágább eljárást a brit William Fox Talbot is kifejlesztett, de ez kevéssé terjedt el.)

Pár évtized múltán – ami történelmi mértékkel mérve szinte semmi, a fotótörténetben viszont hatalmas és tartalmas időszak – a kamerájával már Párizs utcáit járta Eugène Atget, hogy dokumentarista hűséggel rögzítse a századfordulós világváros épp eltűnő utcasarkait, az első világháború után nem sokkal pedig megérkeztek a magyarok, André Kertész és Brassaï. A húszas évek Párizsát a mai napig Kertész és Brassaï kameráján át látjuk, nemcsak mi, de az egész világ. Atget-től Brassaï vette át a stafétát – hatalmas hatással volt rá a képi világa –, a Mai Manó Ház Robert Doisneau-tárlatán sétálva pedig könnyen úgy érezheti a látogató, hogy Doisneau pontosan ott folytatta, ahol az 1936-ban Amerikába emigrált Kertész abbahagyta: a negyvenes éveknél.

Robert Doisneau Párizsban született 1912-ben, és ahogy a kiállításon olvasható ismertetőben kiemelik a rendezők – a tárlat kurátora Baki Péter, az intézmény igazgatója –, voltaképpen soha nem szakadt el szülővárosától. Az első felvételek leginkább fotográfiai ujjgyakorlatoknak látszanak, ám az 1944-es évről készült fotók már nagy fényképész munkái. Kiemelhetjük a Ria­dó, menedék a metróban című felvételt, amely talán sokakban felidézi a szobrász Henry Moore metrórajzait, amelyeket London bombázásakor készített. A Szénszedők már 1945-ös: a háború utáni nyomorról és a gyermekszegénységről sokat elmond.

Doisneau-t besorozták a hadseregbe a háború alatt, ahol hadifotós volt, az 1940-es kapitulálás után azonban már a francia ellenállásnak dolgozott: nyomdásztudását kihasználva – eredeti szakmája az – hamisított papírokat készített az üldözötteknek. Igazi karrierje a háború után indult el, amikortól felvételeit a Paris Match, a New York Times, a Life és a Fortune is közölte, majd 1948-ban már New Yorkban is kiállított, mások mellett Brassaï társaságában. Egy év múltán Blaise Cendrars előszavával jelent meg a Párizs külvárosa című albuma. Noha megpróbálkozott divatfotózással is, ezt hamar otthagyta: abból, ami kameráján keresztül a korabeli Párizsból megelevenedik a falakon, világosan látszik, hogy Doisneau képtelen lehetett hosszú távon alkalmazott fotósként dolgozni. Vérbeli riporter és vérbeli művész – a kettő ugyanúgy nem zárja ki egymást nála, mint Kertésznél és Brassaïnál sem.

Sőt, mintha mindkettőjüktől azt tanulta volna el, ami a legjobb bennük: Kertésztől a komponálás feszességét, Brassaïtól a humort és a mély humanizmust. A Külvárosi biciklista vagy a Barré úr körhintája, valamint Az öreg Bicêtre és a korabeli párizsi lokálban készült, kivetítőn pörgő sorozat olyan erősen hozza egy azóta letűnt város érzetét, hogy a néző úgy érezheti, időutazáson vesz részt, míg a Saint-Ger­main kereszteződés, ez az 1945-ös felvétel annyira emlékeztet Kertész 1959-ben készült, Washington Square című fotójára, hogy aki azt is ismeri, megdöbben.

A hatvanas évekre Doisneau már igazán befutott, nemzetközi hírű fotós volt. Ekkor kapott meghívást Amerikába, ahol végigfényképezte New Yorkot, Hollywoodot és Palm Springst. Ekkor használt először színes filmet. Ha a párizsi képek mélyen humanisták, Palm Springs Doisneau-ból kihozta a kritikus francia szellemet: a korabeli amerikai álomnak szinte kizárólag a fonákja jelenik meg a képeken. Elképesztő, műanyag kalapdíszes ladyk – van, akinek egy komplett Walt Disney-film díszlete van a fején –, nagy autók mellett pózoló műanyag nők, szőnyegpadló, ízléstelen fürdőszoba és medence, de még cowboyjelenet is akad a képeken, amelyek 1960-ban a Fortune magazinnak készültek, és amelyeken a kaliforniai sivatagban található Palm Springs élete elevenedik meg. Ez Amerika egy intelligens és pimasz fényképész görbe tükrében: teljesen más, de legalább annyira zseniális, mint a párizsi képek.

Doisneau 1984-ben megkapta a francia Becsületrendet, egy 1988-as perben viszont nehezen védte meg a becsületét, amikor kiderült, hogy a korábbi, a Life-nak készített sorozatát a szerelmespárokról, mivel tartott a személyiségi jogi perektől, modellekkel készítette el. Doisneau 1994-ben halt meg. Ma már senkit nem érdekel, hogy fizetett modellek vannak-e a képeken. Az életmű lenyűgöző, mint ahogy a neki köszönhetően megőrződött ötvenes évekbeli Párizs is.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom