Kultúra

Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjét játsszák a békéscsabai Jókai Színházban

Ábrahám Pál Viktória című nagyoperettjét a Békéscsabai Jókai Színház és a Magyar Zenés Színház közös bemutatójaként, novemberben 9-én láthatja a közönség. Az előadás Békéscsabán - a nemzeti összetartozás évadjában, Trianon 100. évfordulójára emlékezve - Nemlaha György dramaturg átdolgozásában kerül színpadra.

Ábrahám Pál operettje egy első világháborús magyar honvéd kapitányról, a szárnysegédjéről, a gyönyörű Viktóriáról és a szerelemről szól.

Bozsó József a Magyar Zenés Színház igazgatója, a darab koreográfusa kiemelte, hogy a darab zenei világában az amerikai dzsessz keveredik a keleti motívumokkal és a magyar népzenével, így teremtve meg azt a sajátságos zenei világot, mely Ábrahám Pál operettjeire oly jellemző.

Olyan slágerek hallhatók az előadásban, mint a 32-es baka vagyok én, a Pardon Madame, a Honvéd Banda szól a Stefánián. Az újító szellemű operett azért is izgalmas, mert a bonviván és a primadonna mellett két táncos komikus-szubrett páros is feltűnik a felvonások során, így három pár is küzd a boldog végkifejletért.

A nagyszínpadi produkciót bérleten kívüli előadásként láthatja a publikum - írja a színház lapunknak eljuttatott sajtóközleményében.

John Webster nagykövet – Szolnoki Tibor

Viktória – Benedekffy Katalin és Vörös Edit

Koltay László huszárfőhadnagy – Domoszlai Sándor

Jancsi – Bozsó József

Koreográfius: Bozsó József

Rendező: Seregi Zoltán

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom