Kultúra

„Mi is Európa vagyunk”

„Szeretném elkerülni, hogy a térségben élők bazárban érezzék magukat. Azt szeretném, ha tudnák: ez a program értük van” – nyilatkozta lapunknak Navracsics Tibor

A nagy nemzetközi attrakciók helyett inkább a térségben élők élményeire koncentrálna Navracsics Tibor, az Európa Kulturális Fővárosa Veszprém–Balaton 2023 projekt kormánybiztosa. A Magyar Hírlapnak azt is elárulta, miért nem terveznek nagy infrastrukturális beruházásokat a városban, de a régiós együttműködés, a közösségépítés és az önkéntesség fontosságáról is beszélt.

„Mi is Európa vagyunk”
A kormánybiztos abban bízik, 2023-ra normalizálódik a helyzet
Fotó: MH/Katona László

– Interjúnk előestéjén Facebook-oldalának tanúsága szerint ellátogatott Orbán Viktor miniszterelnökhöz. Miről egyeztettek?

– A kormány döntésének értelmében az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program ötvenmilliárd forintos támogatást kap a költségvetéstől. Ehhez az összeghez és a program sikeréhez is közvetve hozzájárul még a veszprémi érsekség részéről a vár felújítására szánt támogatás. Úgy gondolom, ez elég nagy összeg ahhoz, hogy az ember időről időre beszámoljon arról, mire költi –tulajdonképpen azt mondanám, rutinszerű látogatás volt. Alapvetően a felkészülési folyamatról beszéltünk.

– A nyár végén több, az EKF-projekthez kapcsolódó rendezvény – például Kőfeszt, Veszprém–Balaton Filmpiknik – is zajlott, amelyekről olvasóinknak is beszámoltunk. Hol tart most az előkészítés?

– Az Európai Bizottság biztosaként öt éven keresztül figyeltem az EKF-évadra való felkészüléseket, illetve azok lebonyolításait, és tanúsíthatom, hogy ez mindig mozgalmas időszak az adott város, térség életében – de azt hiszem, ez most még inkább igaz. Hiszen még az is alakulóban van, hogy 2023-ban rajtunk kívül ki lesz még Európa kulturális fővárosa.

– Miért?

– Egy darabig úgy volt, hogy 2023-ban Magyarország mellett Nagy-Britannia fogja adni Európa kulturális fővárosát, de aztán, ugye, a britek kiléptek. Sokáig úgy tűnt, egyedül csak Veszprém lesz főváros, aminek mi nagyon megörültünk, és rögtön elkezdtük építeni a nemzetközi kapcsolatokat. Meghívtuk például a testvérváros Sepsiszentgyörgyöt, de nagyon intenzív párbeszédben vagyunk a 2022-es és 2024-es városokkal, Kaunasszal (Litvánia) és Tartuval (Észtország) is arról, hogyan tudunk hároméves programokat indítani és együttműködni. Ebbe robbant be a koronavírus-járvány, amelynek következtében borult a sorrend. Most úgy néz ki, hogy a 2021-es fővárosok közül Temesvár és Elefsina (Görögország) átkerülnek ’23-ra, így nemhogy nem egyedül, hanem hárman leszünk, méghozzá az egyik város a régióból, ami sajátos, nagyon jó együttműködési helyzetet ad nekünk – amint véglegesedik ez a döntés, fel is vesszük velük a kapcsolatot. Egyébként nem panaszkodhatom, mert azt a késést, amit tavasszal a járvány miatt elszenvedtünk, a nyár végén valóban sikerült behozni. Április környékén szerettük volna elindítani azokat az általunk „próbaprogramoknak” hívott rendezvényeket, amelyekkel a ’23-as terveket próbálgatjuk. Akkor mindent át kellett tolnunk, de az augusztus 15. és szeptember 10. közti – időjárásban és járványhelyzetben is megfelelő – időszak pont elég volt arra, hogy ugyan egymás hegyén-hátán, de mindegyiket meg tudjuk valósítani. Nagyon megnyugtató volt látni, hogy jól működnek a nagy hagyománnyal rendelkező események, mint az Utcazene Fesztivál, és sikeres volt a nagy kísérleti programunk, a Filmpiknik is, amelyet teljes egészében az EKF-stáb szervezett.

– E csúszáson kívül mennyire vetette vissza a pandémia az előkészítést?

– Ahol késés van a mai napig, az az anyagiakat illeti, mert az idei évre ütemezett támogatást felfüggesztette a kormány, és a járvány elleni védekezésre fordította. Ez például a reklámanyagok beszereztetésében, a tárgyi feltételek biztosításában okozott késést, de még behozható, ha 2021 nyarára például a reklámanyagokkal már nagy mennyiségben elő tudunk állni. Azon vagyunk, hogy ledolgozzuk azokat a hátrányokat is, amelyek a csapatfejlesztésében vannak – ezt jó eséllyel meg tudjuk tenni. Mi sokkal kedvezőbb helyzetben vagyunk, mint azok a városok, amelyek jövőre vagy két év múlva lesznek kulturális fővárosok. Abban bízom, hogy 2023-ra normalizálódik a helyzet, és rendes, hagyományos programot tudunk folytatni. Idén még hátravan egy nagy konferenciánk novemberben – a könnyűzenei ipar nagyon fontos fóruma, a Music Hungary, amelynek rendezését sikerült megszerezni, és reméljük, otthonra talál nálunk –, illetve a BakonyExpo gasztronómiai fesztivál és a hagyományos veszprémi adventi eseménysorozat, az Illatos Advent, amelyeket szintén támogatunk. Abban bízom, hogy mivel mindkettő szabadtéri, ezért nem lesz probléma a megrendezésükkel.

– Amellett, hogy megrendezik a Music Hungaryt, az Unesco a „zene városa” címet adományozta Veszprémnek. A város programkínálatának valóban sarkalatos pontja a zene. Elképzelhető, hogy ez lesz az EKF-évad legfajsúlyosabb eleme?

– Szeretnénk arányosítani a különböző programok között, és nem szeretnénk, ha bármelyik művészeti ág arra panaszkodna, hogy háttérbe szorult. De tény, amit mond, hogy a zenének nagyon erős hagyományai vannak Veszprémben. Erre szeretnénk építeni, azért is, mert ez az egyik legerősebb közösségteremtő erő. Az Európa Kulturális Fővárosa program egyrészt lehetőség, hogy a város, térség megmutassa magát Európának, és kicsit jobban odafigyeljenek rá, de a másik, számomra sokkal fontosabb aspektusa, hogy jó alkalmat ad a városban, térségben élő közösségeknek saját maguk újrafelfedezésére, összetartozásuk megerősítésére. Ebben nagyon nagy szerepe van különösen a nem professzionális zenének: egy kórus, egy iskolai zenekar olyan közösséget ad, amelyre a régióban nagy szükség lenne – ezt pontosan tudom, hiszen magam is énekeltem kórusban. Ezzel persze nem lebecsülve a koncertélményt, amelynek szintén közösségformáló ereje van.

– Az Országút folyóiratnak október elején úgy nyilatkozott: „a magyar irodalom még mindig nagyobb részt ismeretlen külföldön, az újabban elért rangját okosabban kellene kiaknáznunk”. Jó fóruma lehet-e ennek a kulturális fővárosi évad?

– Abban bízom, hogy igen, de van egy nagy, rajtunk részben kívül álló akadály: a nyelvünk. A magyar irodalom megismertetésében óriási versenyhátrányt jelent, hogy nekünk nincs könnyen érthető rokonnyelvünk, tehát olyan fordítók nem tudnak előállni, akik csak úgy „hobbiból” dolgoznak. Aki magyarról fordít, az hivatástudatból teszi. De irodalom tekintetében erősen számítok Ugron Zsolna hozzáértésére és széles látókörére. Egyrészt azért, mert pontosan érzi a magyarság–európaiság azonosságát, azt a tartományt, ahol ezt jól lehet értelmezni, másrészt pedig kiváló megszemélyesítője olyan sikeres programoknak itt, Budapesten is, amelyek nem külföldön, hanem belföldön népszerűsítik nagymértékben az irodalmat. Sajnos a legutóbbi olvasási statisztikák azt mutatják, erre szükség van: ismét vissza kell szoktatnunk az embereket az irodalom szeretetéhez, az olvasáshoz, hogy merjenek és akarjanak kultúrában élni. Sajnos azt látom, van egy kultúravesztési folyamat ma a magyar társadalomban.

– Lapunk nemrégiben riportot készített a városfejlesztésekről, amelyben szóba került a Petőfi Színház felújítása is. Ez 2023-ig elérendő cél?

– A veszprémi közönségnek kiemelten magas a kultúra iránti igénye, ezt biztosként is mindig emlegettem, hogy egy olyan hatvan-hatvanötezres lélekszámú városból származom, amely három színházat – a Petőfit, a Várszínházat és Kabóca Bábszínházat –, illetve egy olyan koncerttermet tart el, mint a HangVilla, amely gyakorlatilag mindennap telt házzal megy. A Petőfi Színház felújítása a Modern Városok Programban szerepel, ám Porga Gyula polgármesterrel és Udvardy György érsekkel is megállapodtunk abban, hogy 2023-ban ne legyenek betonkeverők és daruk a városban, amelyek zavarják a rendezvények megtartását. Viszont 2023 előtt nem tud elkészülni a színház felújítása, ezért úgy ütemeztük, hogy inkább utána kezdődjön. De készen állnak a tervek, van megállapodás alternatív helyszínről is. Nagyon indokolt a felújítása, mert utoljára a nyolcvanas években tatarozták. Oberfrank Pál vezetésével ráadásul nemcsak renoválnák, hanem az eredeti állapotába állítanák vissza Medgyaszay épületét, amely építészeti, művészeti, történelmi emlék is.

– Minden EKF-évadnak volt az utóbbi években valamilyen vezérfonala, mottója. Idén Galway-ben például a kelta évszakváltó ünnepekre fűzték fel a programokat, Fiumében pedig a víz a központi motívum. Gondolkoznak ilyesmiben?

– A pályázatunk jelszava a Beyond volt, ami magyarul azt jelenti, túllépni valamin. Az alapgondolatunk, hogy Veszprémnek és a balatoni térségnek mindene megvan a világhírűvé váláshoz: a táj szépsége, az építészete, az emberek eredetisége, ám ennek megvalósulásához túl kell lépnünk a saját megszokásainkon, megszokottságainkon. Ebből a szempontból a legfontosabbnak az együttműködés kultúrájának kialakítását tartom, ami nagyon nagy lépés lenne, ha sikerülne – egyelőre csak feltételes módban tudok fogalmazni, de bízom benne, hogy 2023-ban már múlt időben mondhatom. Hiszen Veszprém éppen azért pályázott a régióval együtt, mert meggyőződésünk, hogy csak így együtt tud ez a térség életképesen működni. Úgy tudunk tizenkét hónapos attrakciót nyújtani, úgy tudja a régió fenntartani önmagát, ha a Balaton mind a két partja, a Bakony és Veszprém mint a térség legnagyobb városa együttműködik és segíti egymást. Tulajdonképpen a túllépés itt a legjelentősebb.

– Egyelőre miért csak feltételes módban beszél erről?

– Mert az akarat megvan, de újra meg kell szoknunk egymást, hiszen az utóbbi harminc évben Veszprém mint megyei jogú város kicsit kiszakadt a régióból, kívülálló lett, pedig például a balatoni szezon meghosszabbításához is jó háttér lehetne. Együttműködni nem könnyű, külön sokkal könnyebb csinálni valamit, mint együtt, de ezt meg kell tanulnunk. A Magyarország előtt álló legnagyobb feladat szinte minden területen az, hogy mi, akik ebben az országban élünk, megtanuljunk bizonyos célok mentén együttműködni és nem megsértődni egymásra, hanem szépen együtt dolgozni.

– Mindebben kiemelkedő szerepe lehet az önkéntességnek, amely a program fontos eleme.

– Az önkéntesség alapvetően közösségépítést jelent, csak itthon sajnálatosan elsorvadtak a hagyományai, gyakran még mindig rámutatásos, kikényszerített alapon megy. Szeretnénk visszaadni eredeti értelmét, és ha ezt valahol el akarjuk kezdeni, akkor nyilvánvalóan a fiatalokkal érdemes: nem véletlenül kötöttünk együttműködési megállapodást a Pannon Egyetemmel. Egyébként nemcsak a fiatalok, hanem a veszprémi nyugdíjasok is hihetetlenül aktívak, ez látható volt a Filmpikniken és az Utcazene Fesztiválon is.

– A Beyond jelszóhoz kapcsolódik az a szemlélet is, hogy szeretnék, ha a program túlmutatna a 2023-as éven?

– Veszprém több mint ezeréves történelmének legnagyobb esélye az EKF-projekt. Soha ilyen esély még nem volt arra pozitív értelemben – és nem a végvári harcok vagy katasztrófák révén –, hogy Európa megismerje a város nevét. Ugyanakkor, ha csak ebben gondolkozunk, akkor ennek 2023. december 31-én vége szakad, és akkor mi lesz azokkal, akik ott maradnak? Ezért szerintem akkor használjuk fel okosan ezt a lehetőséget, hogyha az EKF hívóerejét kiaknázva olyan megoldásokat próbálunk felépíteni, amelyek a régiót gazdasági, ökológiai és kulturális értelemben is a saját talpára állítják. Nyilván nem tud teljesen önellátóvá válni, de ki tud alakítani egy olyan arculatot, amely hazánk erősségévé teszi. Ez egy olyan pozitív ügy, amely mellé sokan odaállnak, olyanok is, akik más kérdésben nem működnének együtt. Hátha sikerül így kialakítani azokat a megoldásokat és lehetőségeket, amelyek ’23 után is fenn tudják tartani a térség életét, életszínvonalát.

– Pécs éppen tíz éve volt Európa kulturális fővárosa, egy olyan projekttel, amelynek azért elég vegyes a megítélése. Például az infrastrukturális fejlesztések nem egészen úgy sikerültek, ahogy eredetileg tervezték. Tanultak tőlük?

– Igen, és a pécsiek nagyon kedvesek, sok mindenben segítenek minket, konferenciát is tartottunk, ahol átbeszéltük a problémákat. Érdekes egyébként, hogy Pécs itthon úgy maradt meg az emlékezetben, hogy „ha akarom, sikerült, ha akarom, nem”. Miközben amikor biztos voltam és EKF-ügyekben kellett nyilatkoznom, a számomra készült háttéranyagokban Pécs mindig pozitív példaként jelent meg. Nyugaton nem úgy tudják, hogy ez egy félig sikerült projekt, hanem sikeres. De nem véletlenül gondoltuk ki azt, hogy egyrészt sokkal kevesebb infrastrukturális beruházással számolunk, másrészt nagyon erős rátartással. Úgy vagyok vele, hogy minden olyan beruházás, amelynek a most látható határideje 2022. július elseje utánra esne, azt inkább halasszuk el, mert csúszásokkal együtt a júliusiak lesznek kész körülbelül decemberre. Persze azért más helyzetben vagyunk, mint a pécsiek, ott 2010-ben nehéz politikai helyzet is volt, az új polgármester éppen csak átvette a hivatalát, rögtön el kellett kezdenie az évadot, a város földrajzi fekvése más, a 6-os út sem készült el időben. Pécs természetes hátországát jelentette volna a horvát oldalon Szlavónia, amely tartós gazdasági válságban lévő térség, tehát nem igazán tudott felszívóerő lenni. Ehhez képest Veszprém sokkal kedvezőbb helyzetben van – és ez csak növeli a felelősségünket. Közlekedésileg könnyebben megközelíthető, másrészt a mi hátországunk – akár a Pozsony környéki délszlovák területeket, akár Burgenlandot nézzük – potenciális vevőközönség szempontjából is sokkal jobb kondíciókkal rendelkezik. Előny az is, hogy mi már a pécsi tapasztalatok birtokában vagyunk. Veszprémben elsősorban a programokra szeretnénk koncentrálni. Pécs nagyon jó, óriási nemzetközi attrakciókat szervezett, én ebből kevesebbet szeretnék. Inkább az ott élők élményeire koncentrálnék, mint a nagy európai attrakciókra.

– Ez nem paradoxon? Európa kulturális fővárosa a helyiekre helyezi a hangsúlyt?

– Lehet, hogy az. Nem szeretnék bezárkózni, nem azt mondom, hogy ne jöjjenek ide Európából, csak szeretném elkerülni, hogy a térségben élők bazárban érezzék magukat. Azt szeretném, ha tudnák: ez a program értük van. És azért értük van, mert ők is Európa. Nem azért vagyunk Európa kulturális fővárosa, mert nekünk valamit fejlesztenünk kéne, vagy fel kéne nőnünk valahová, hanem azért, hogy megmutathassuk, mi is Európa vagyunk. Biztos vagyok benne, sőt tudom saját tapasztalatból, hogy ez a térség az infrastruktúrája, a táj szépsége, az emberek kedvessége szempontjából önmagában megállja a helyét Európa hasonló profilú régiói között – és szeretném, ha ezt az itt élők is megéreznék.

Kapcsolódó írásaink