Kultúra
Harag György-emlékév kezdődik Gyulán

A Harag György-emlékév 2020 a Gyulai Várszínház igazgatóságán és kamaratermében kezdődik, ahonnan útjára indul majd a korszakos rendező életművét feldolgozó vándorkiállítás. Itt láthatja először az érdeklődő és emlékező közönség a több mint negyven tablóból álló, csaknem kétszáz fotót megjelenítő kiállítási anyagot, amelyet háromnyelvű szöveg (magyar, román, angol) egészít ki pályatársak, színháztörténészek, kritikusok írásaival, valamint Harag György saját beszámolóival.
A Győri Kisfaludy Színházban október 20-án nyílik meg a kiállítás. A Pesti Vigadóban november 9-től tekinthető meg Harag György színházi évtizedeinek páratlan szellemi értékű képanyaga.
A vándorkiállítás Bukarestben, Kolozsváron, Margittán, Marosvásárhelyen Szabadkán és Szatmárnémetiben is várja majd a színházszerető közönséget. 2021-ben Gyulán országos diákszínjátszó szemlével is emlékeznek a jeles színházi rendezőre.
Az emlékév alkalmából az MMA Át akarta ölelni a világot címmel jelentet meg kötetet Harag György jellegzetes, senki máséval össze nem téveszthető színházáról. Egy európai Kolozsváron címmel pedig egy másik kötet Harag Györgyről, a színházi rendezőről szól. Hollós László rendezésében Én itt maradok! címmel Harag György életéről és művészetéről dokumentumfilm készül, amelyet várhatóan 2021 tavaszán mutatnak be a Pesti Vigadó Sinkovits-termében.