Kultúra

„Mert nem lehet feledni”

A kiállítás 2020. szeptember 18. és 2021. január 31. között tekinthető meg az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata szervezésében megvalósuló a Pesti Vigadóban mindennap 10–19 óra között.

„Mert nem lehet feledni”
Fekete György műalkotása
Fotó: MMA

Juhász Gyula Trianon című versének sorai által inspirált mintegy félszáz képző- és iparművész ebből az alkalomból készült alkotásait mutatja be az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozata. Az emlékkiállítás célja kortárs autonóm képző- és iparművészeti kontextusban értelmezni a trianoni békeszerződés 100. évfordulóját. A tárlat rendezésének elsődleges koncepciója a nemzettragédia bemutatása és jelen idejű interpretálása, valamint a centenáriumi megemlékezés művészeti megközelítése.

A kiállítás kurátora Kókay Krisztina elmondta, hogy az esztergomi Szent Adalbert Központban 2015-ben volt látogatható a „Mire a levelek lehullanak, katonáink hazatérnek! című, az I. világháború áldozataira emlékező és emlékeztető kiállítás a Magyar Művészeti Akadémia szervezésében és támogatásával.

Ahogyan Trianon az első világháború számunkra gyászos következménye volt, úgy ez a tárlat is folytatása az előzőnek - emelte ki a kurátor. 

A részletes programokért és további információért kattintson ide.  

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom