Kultúra

„Összetart minket, akárhonnan jöttünk”

Miklósa Erika világhírű, Kossuth-díjas koloratúrszoprán lapunknak arról beszélt, mi a Virtuózok V4+ különlegessége

Nemzetközivé bővült a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató: a műsor hatodik évada Virtuózok V4+ Közös nyelven zenélünk címen a visegrádi négyek országai és Szerbia legtehetségesebb fiatal muzsikusait mutatja be a nagyközönségnek november 27-től.

„Összetart minket, akárhonnan jöttünk”
Miklósa Erika

–  A korábbiakhoz képest mennyiben más az idei Virtuózok?

–  Ez egy nagyon különleges és fontos állomás a műsor életében. Az idei, nemzetközi műsorfolyam üzenete is nagyon fontos: miszerint népek, nemzetek között közös nyelv lehet a magaskultúra, a klasszikus zene, hogy ezt meg lehet találni, hogy van párbeszéd. Ez olyan közös nyelv, amelyen nagyon sok mindent el lehet simítani, helyre lehet tenni. Ahogy a sajtótájékoztatón is mondtam, most elégedett vagyok, mert sokkal többet elértünk, mint amit gondoltunk.

–  Szerbia részvételének külön örült. Miért?

–  Szívemhez nagyon közel áll Szerbia, édesanyám vajdasági származású, nagyszüleim ott éltek, ott gyermekeskedtem, és gyerekkoromban belém ivódott a szerb kultúra, népzene – meg is könnyeztem, amikor az egyik szerb versenyző népzenei részletet játszott.

–  A fiatal versenyzőknek mit jelenthet, mit adhat a nemzetköziség?

–  Meglepett az, hogy ezekben a pici gyerekekben mennyire erős a nemzeti identitástudat – és most nem politizálni szeretnék. Nagyon büszkék arra, hogy képviselhetnek egy nemzetet, országot és annak a legmagasabb kultúráját. És ez a lényeg! Büszkék arra, hogy itt lehetnek. Egyébként mindenki tette a dolgát, a maximumot akarta hozni, de nem legyőzni a másikat, hanem megmutatni, ő mire képes, milyen szinten van. Barátságokat is kötöttek. Ennek a mozgalomnak, amit Virtuózoknak hívunk, tényleg ez a lényege, hogy összetart minket, akárhonnan jöttünk.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom