Kultúra
A filmművészetis tanárok túlnyomó többsége folytatná a munkát az SZFE-n

Miközben a Színház- és Filmművészeti Egyetem bizonyos körei azt próbálják elhitetni, hogy a tanárok és a diákok szó szerint száz százaléka ellenzi az új kuratóriumot, és képtelenek elfogadni, hogy a törvényesen megválasztott elnök, a Kossuth-díjas rendező, Vidnyánszky Attila dolgozhasson, ez meglehetősen messze van a valóságtól - írja az Origo.
Információik szerint a filmművészetis tanárok döntő többsége tovább szeretne tanítani az egyetemen. És természetesen a diákok is folytatni akarják tanulmányaikat.
A szerda délutáni találkozón, melynek keretein belül az SZFE lemondott vezetősége végre hajlandó volt egy asztalhoz ülni Vidnyánszky Attilával, egyértelművé vált, hogy az egyetemi vezetők szeptember hónap folyamán ellátják vezetői feladataikat, biztosítják az oktatás megkezdését, az épületek üzemeltetését és gondoskodnak az intézmény törvény szerinti működéséről.
A kuratórium megerősítette, hogy az egyetem valamennyi oktatója folytathatja munkáját, az osztályvezetők személyében sem lesz változás.
A megvalósult egyeztetést követően Vidnyánszky Attila a HírTV-nek elmondta: nagy dolog, hogy ez a találkozó megvalósulhatott. Mint hozzátette, abban sikerült megállapodniuk, hogy közös érdekük az oktatás elindítása és a tanórák megtartása a jelenleg fennálló helyzettől függetlenül. Azt is kiemelte: „Csak akkor érthetjük meg a másik érveit, ha találkozunk, és ezért volna nagy jelentősége annak, ha a diákok képviselőivel is tudnánk találkozni.”