Tizenegy szív, ha egyszerre dobban

Az augusztus 20-i ünnep megkoronázására pedig keresve sem találhattunk volna jobb programot, mint a csütörtöki előbemutató az Erkel Színházban. Szente Vajk, Galambos Attila és Juhász Levente darabja ugyanis minden tökéletlenségével együtt felüdíti a lelket, elfeledteti a gondokat, és talán egy kicsit még tanít is hazaszeretetről, hűségről, de egy olyan korról is, amelyről a mai fiataloknak már nincs tapasztalatuk. Mindemellett persze emléket állít a legendának: Puskás Öcsinek vagy talán még inkább az Aranycsapatnak. Mert bár valóban a címszereplő életének és karrierjének egy bizonyos szakasza áll a középpontban, Szente és Galambos jó arányérzékkel legalább annyira fontossá tette a csapatot, mint annak kapitányát.

Noha kissé kétkedve ültünk be a nézőtérre, hiszen a téma valóban nem szokványos, ráadásul azt is nehéz volt elképzelni, hogyan lehet színpadon létrehozni egy ennyire fociközpontú darabot, végül egyáltalán nem bántuk meg. Sőt. Az előadás végén – de már az első felvonás fináléja közben is – a nézőtér valósággal felrobbant, álló vastapssal köszöntve a remek színészcsapatot és alkotógárdát. Persze mindez nem azt jelenti, hogy a Puskás-musical hibátlan lenne. Szente Vajk rendezéseinek visszatérő problémája – talán mert nem bízik eléggé a színészeiben –, hogy túl sok show-elemet használ, túlzsúfolja színpadképeit, így néha éppen csak a lényegre nem tud figyelni a néző. A második felvonásban például a Gubik Petra által alakított Klárának (Puskás feleségének barátnője) van egy óriási jelenete, a bécsi éjszakában valóságos haláltáncot jár – és miközben a színésznő elképesztő energiákat hív elő magából, megőrül a színpadon, a közönség helyette egy artista produkciójában gyönyörködik. Egyelőre az is érződik az előadás látványvilágán, hogy eredetileg a Hősök terére és vidéki arénákba tervezték, az Erkel Színháznál sokkal nagyobb színpadokra.

Nagyon hatásos is viszont Szente rendezése: a néző libabőrös lesz attól, ahogy a szovjet hadsereg bevonul, de az ’56-os forradalom dalától is. A finá­lé előtti lezáró emlékezés pedig, amelyben Novotny Zoltán elmondásában megismerjük az Aranycsapat tagjainak további életét, miközben az őket játszók kisgyermek énükkel együtt állnak a színpadon, szívfacsaró és megható jelenet – minden giccs nélkül. Szente nagyon jól világít, csodálatosak az előadás fényei, illetve leleményesen használja ki a ledfal nyújtotta vetítések minden előnyét, segítségükkel jó értelemben mossa össze a jelent és a múltat: ahogy a színpadon az Aranycsapat bevonul az évszázad mérkőzésére, a hátuk mögött korabeli bejátszáson látjuk az eredeti tizenegyet a Wembley-ben.

Mindezen túl viszont, ami igazán fontos volt ahhoz, hogy a Puskás valóban jó darab lehessen, az Szente Vajk és Galambos Attila dramaturgiai, illetve szövegírói munkája, amelyet Juhász Levente slágergyanús dalai tesznek teljessé. A száraz tényanyagból – legyen bármennyire legendás is – nem lehet izgalmas előadást varázsolni, ha nincs benne dráma. Az alkotók azonban pár fiktív karakterrel és a történelmi háttér felnagyításával igazi drámai konfliktust, feszültséget tudtak teremteni. A kommunista rendszer besúgóvilágának ábrázolásával, illetve az ’56-os forradalom behozásával árnyalják az egyébként hősiességről és sportsikerekről szóló történetet. A néző nemcsak azt érti meg, kiknek és miért állt érdekében szétverni az Aranycsapatot, de azt is, mi vezetett végül Puskás disszidálásához.

Itt kell megemlítenünk Nagy Sándor nevét, aki Farkas Mihályként egyszerűen remek, még tájszólását is utánozza. Szabó P. Szilveszter szintén kiváló Vörös elvtárs szerepében, amikor a fiúkat vallatja, egészen félelmetes. Akik ugyanakkor valójában elviszik a hátukon előadást, az az Aranycsapatból kiemelkedő Ember Márk, Fehér Tibor és a címszereplő Veréb Tamás. Bár ők színészileg és hangilag is lenyűgözőek, a többiek sem sokkal maradnak el tőlük, igazi csapatot alkotnak – amelyhez a teljes tánckar is hozzátartozik. Örömjáték ez a javából. Reméljük, hamarosan láthatjuk újra. w

Juhász–Szente–Galambos:

Puskás – A musical

(Erkel Színház)

Rendezte: Szente Vajk