Kultúra

Kétszázharminc éve született Kölcsey Ferenc

Évforduló

Kétszázharminc éve, 1790. augusztus 8-án született a Himnusz költője, Kölcsey Ferenc a ma Romániához tartozó Szatmár megyei Sződemeteren, kisnemesi családban.

Kétszázharminc éve született Kölcsey Ferenc
Kölcsey Ferenc
Fotó: Wikipedia

Kazinczy Ferencnek küldte el első verseit, később jó barátságba kerültek. Kölcsey Pesten volt joggyakornok, de ügyvédi vizsgát nem tett, az álmosdi, majd a szatmárcsekei családi birtokon gazdálkodott. Az irodalmi életben is nevet szerzett, 1814-ben Szemere Pállal megírta a nyelvújítást védelmező Felelet a Mondolatra című röpiratot, emlékeztet az MTI. Kölcsey hamarosan szakított Kazinczy klasszicizmusával, néhány dala, románca, már a romantika világát idézte. Hymnus című költeményét 1823. január 22-én tisztázta le, a mű az Auróra című folyóiratban jelent meg 1829-ben, a cenzúra miatt A magyar nép zivataros századaiból alcímmel. Művét, amelyet Erkel Ferenc zenésített meg, a közmegegyezés nemzeti imádságunkká tette, de hivatalosan csak az 1989. évi XXXI. törvény iktatta nemzeti jelképeink sorába. Politikusként is a reformok híve volt, támogatta a jobbágyfelszabadítást, a nemzeti egységet, a vallási egyenjogúságot, a magyar nyelv hivatalossá tételét. Birtokán az irodalomnak élt, részt vett a Kisfaludy Társaság megalakításában. Utolsó nagy műve az unokaöccséhez írott Parainesis Kölcsey Kálmánhoz. Élete végén a hűtlenségi perbe fogott barát, báró Wesselényi Miklós védelmére összpontosított. A főtárgyalást nem érhette meg, 1838. augusztus 23-án halt meg.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom