Kultúra

Mindenkinek van egy Gorkája?

Chovanecz Balázs gyűjteménye látható a Kieselbach Galéria új kiállításán – Katalógus is készült

Gorka Géza kerámiáit bemutató kiállítás nyílik ma a Kieselbach Galériában. A kiállított tárgyakat Chovanecz Balázs gyűjteményéből választották ki, s a tárlathoz a múlt század egyik legnagyobb keramikusát bemutató monográfia is készült, amelybe ezer cserép is bekerült.

Mindenkinek van egy Gorkája?
Gorka Géza kora egyik legismertebb alkotója volt a maga műfajában
Fotó: MH/Papajcsik Péter

Szabó Lilla művészettörténész jegyzi azt a vaskos kötetet, amely Gorka Géza kerámiáit mutatja be, a minősége pedig jól illeszkedik a Kieselbach Tamás által eddig kiadott sorozatba, amely szinte mindig a magyar művészet olyan szegmenseit, alkotóit találja meg és mutatja be, akiket már csaknem elfelejtettünk. Az 1894-es születésű Gorka Géza is közéjük tartozik, bár pályafutása során mindent elért, amit csak el lehetett. A nevét Kovács Margittal és Gádor Istvánnal együtt emlegették a két világháború között, egy méretes vázáját maga Mussolini vásárolta meg.

Hazai első számú gyűjtője, az antikvárius és műkereskedő Chov­necz Balázs a tárlat és a könyv tegnapi sajtóbemutatóján elmondta, hogy vagy húsz országból, Ausztrália és Japán mellett Peruból is érkezett darab a kollekciójába. Amely szigorúan a mester jórészt Verőcén – az akkori Nógrádverőcén – előállított darabjaira alapul, a pesti Zsolnay-gyár 1946 és 1948 között sokszorosított Gorkáit és a későbbi tömeggyártást ő nem gyűjti.

Pedig talán éppen az Iparművészeti Vállalat által 1961 és 1971 között megszervezett sorozatgyártás eredményezte azt a mondást, hogy „mindenkinek van egy Gorkája”. Ami azért sem igaz már, mert ahogy a gyűjtő felidézte, hatezer próbálkozásból mindössze hetven Gorka-kerámiát tudott megvásárolni az utóbbi időben.

A felvidéki hivatalnokcsaládban, Nagytapolcsányban született művész 16 évesen költözött a népi fazekasság őshazájába, Mezőtúrra. A gimnáziumban festőnek készült, de mégis Badár Balázs fazekasműhelyében kötött ki, aztán 1918-ban az olasz fronton, ahonnan hazatérve vöröskatona lett, zászlóaljat vezetve a csehek ellen Salgótarjánnál. Németországot is megjárva 1923-ban Nógrádverőcén telepedett le, ahol a tehetős családból származó feleségét is megismerte. Élete végéig lakhelye és műhelye lett Kovács Irén hegyoldalban álló gyönyörű, svájci stílusú villája.

Az akkor még Nógrád megyéhez tartozó településen indította be bankár társával, Keramos elnevezéssel „agyagipargyárát”. Amely ugyan néhány év múlva becsődölt, de Gorka a villában folytatta az alkotást.

A munkában Lívia lánya (1925–2011) is segítette, aki 1954-ban önállósodott.

Az anyagi siker mellett megtalálták az elismerések is, a különféle külföldi kiállítási díjak mellett 1942-ben az Első Magyar Országos Kerámikai Kiállításon tarolt munkáival, az övé lett az először és utoljára kiadott Állami Iparművészeti Aranyérem. Ennek ellenére munkaszolgálatra vitték, 1945 nyarán pedig százötven orosz katona foglalta el a villát, akik a cserepeit használták célpontnak. Minden otthon őrzött műve megsemmisült.

Ezt a fordulópontot a cseréptöredékekből általa kirakott mozaik és egy orosz katonai puska illusztrálja a kiállításon. A talpra állás­ban segítette a pesti Zsolnay-gyár, amelynek államosítása után már nem tartottak igényt a terveire, nem voltak kíváncsiak a népi fazekasságot az art decóval ötvöző darabjaira, de 1955-ben „rehabilitálták”, Munkácsy-díjat kapott és önálló kiállítást, majd pedig jött megint a sorozatgyártás, és az ARTEX vállalat, ami az egész világon terítette Gorka műveit.

Végül 1963-ban megkapta a Kossuth-díjat. A művész Verőcén halt meg 1971-ben.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom