Az összetört idő regénye

A nyolcadik században járunk egy ír szigetecskén, amelyen a zavaros fejű uralkodón és udvartartásán kívül csak a tündérekhez hasonló szorgok élnek, az őslakók. Egy szorg anya és egy katona gyermekeként látja meg a napvilágot Riolda, akit vér szerinti apja menekít át a kontinensre. Ezzel kezdődik meg a későbbi királynő kalandos útja.

A könyv egyik kulcsmotívuma az idő. Riolda szigetén a krónikák nemcsak a múltat, de a jövőt is elmesélik, egyes fejezetcímeket pedig így határoz meg a szerző: „A fekete rigó napja áprilisban”. Épp az ilyen mítoszteremtő gesztusok – az ír és normann mondák beemelése, a jövőbe látás, a tagolatlan idő- és térstruktúrák – miatt érzi magáénak a könyvet a fantasyirodalom.

De ez csak az egyik rétege a szövegnek. Az útkereső, egy normann herceg udvarát, Dániát, a mórok városait és Velencét is megjáró, majd visszatérő Riolda sorsán keresztül másoké is feltárul. Egy latin műveltségű történetíró, egy normann királynő, a dán királyi udvar, egy mór ezermester, egy zsidó ereklyekereskedő és hercegi gyermekek népesítik be a regényt, amely egy félig-meddig krisztianizált Európában játszódik. A szereplők azt hiszik, a kereszténység csak egy a birodalom romjain elterjedő misztériumvallások közül. Még állnak a római villák, de a pogány herceg halott gyermekeit már a kereszt nevében kényszeríti egy szerzetes arra, hogy ne kísértsenek tovább – pár kilométerrel arrébb viszont Mohamed nevében rabolják el a szláv nőket.

Noha a könyv főszereplője az egyre idősebb és egyre bölcsebb Riolda, rajta keresztül számtalan korabeli kultúra fonódik egybe akkor, amikor a szerzővel szólva „összetörik” – vagy inkább: történelmileg mérhetővé válik – az idő. A fel- és eltűnő hercegségek, pogány és keresztény rítusok közt, ahol a világ épp belekristályosodik ma ismert formájába, nehéz teljes életet élni, de Riolda, aki óriási utat jár be önmagában is, mint minden létregény hőse, mégis nyugvópontra jut annak tudatában, hogy leszármazottjai túlélik, és a kontinensre áthajózva ők is beoltják a maguk hagyományaival az épp akkor születő új világot, a keresztény Európát.

Ez a mérhetővé lett idő a regény kulcsa: Riolda gyermekei keresztény dinasztiák fejei lesznek. Hiszen a megváltás konkrét történelmi pillanathoz köthető gesztusa – figyelmeztet Eliade – épp az időtlennek az időbe emelése. Az antik, körkörös időszemléletből kitörve előbb a monoteista zsidó vallásban lesz az időnek kezdete és vége, majd a kereszténységben jutunk el oda, hogy az isten emberként megszületik. Ekkor „törik össze” az antik világ Európájának ideje – hogy transzformálódjon az új Európává. Bánki Éva érzékenyen mutatja fel ezt a pillanatot.