Kultúra
Augusztus végén rendezik meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját
A szervezők közleménye szerint a versenyprogram tizennégy előadása mellett két díszbemutatót és két egyetemi produkciót tekinthetjük meg. A szemlét a Szegedi Szabadtéri Játékok és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház közös produkciója, Bertolt Brecht Koldusoperája nyitja.
Láthatja a közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadását, a nagyváradi Szigligeti Színház Gusztáv-feldolgozását, a Peer Gyntöt a Csallóközi Csavar Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciójában, de a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház is versenyez.
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió a Tótékat mutatja be, a Csíki Játékszín pedig a Sirályt. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös produkciója Visky András drámája lesz.
A versenyprogramban szerepel még a Komáromi Jókai Színház, a Vajdasági Tanyaszínház, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a marosvásárhelyi Spectrum Színház, az Újvidéki Színház és a kassai Thália Színház.