Százharminc éve születtek a Ferenczy ikrek

A Ferenczy családról szólván kínálkozik a reneszánsz párhuzam: ekkor volt utoljára példa arra, hogy egy család műhelyt alkotva több jelentős művészt adjon a világnak, gondoljunk csak a Bellinikre.

Amint azonban megjelent a művész szerepei közt a géniusz maszkja – ez szintén a reneszánsz korára esett –, s később a romantika soha nem látott magasságba emelte a zsenialitás kultuszát, radikálisan megváltozott a művész elődök és művész utódok kapcsolata: azóta nem szerencsés, ha valakinek a szülei nagy művészek.

Ferenczy Béni és Ferenczy Noémi pályaindulását azonban inkább segítette, hogy apjuk, Ferenczy Károly a magyar plein-air festészet úttörője és a nagybányai művésztelep vezetője volt, és édesanyjuk, Fialka Olga, valamint bátyjuk, Ferenczy Valér is művész, illetve grafikus és teoretikus, munkássága inkább ezen a téren, nem festőként elismert.

Miközben az ikrek képzőművészeti pályán maradtak, egyikük sem választotta a festőművészi karriert. Béni mestere a nagybányai telepen Iványi-Grünwald Béla és Réti István volt, majd megjárta a firenzei Scuola Liberát, és kortársaihoz hasonlóan Münchent és Párizst – itt Boudelle-nél, és Archipenkonál tanult –, de mivel nemzedékének összes tagjához hasonlóan tisztséget vállalt a Tanácsköztársaság alatt, bécsi, majd németországi emigrációban élt. ­Első hazatérése és emigrációja között rokonairól készített portrékat, ekkoriak a fiúaktok. Bécsi évei alatt tagja volt a Hagenbund csoportnak (az egyesület első női tagja is magyar, a remek szobrász, Kövesházi Kalmár Elza volt), és Béni faragta ki 1928-ban Egon Schiele síremlékét is. A harmincas években Moszkvában élt, ekkor készültek első jelentős női aktjai. Csak 1938-ban érkezett haza. A vészkorszak alatt zsidókat mentett, ezért megkapta a Világ Igaza címet (igaz, halála után). Noha 1945-ben kinevezték a Képzőművészeti Főiskola tanárának, 1950-ben elvesztette állását. Ekkoriban illusztrációk­ból élt. Egyik fő műve az 1947-es Játszó fiúk. A milánói Ambrosianába szánta az életnagyságú Petőfi-szobrát, amely végül Gyulára került, és csak több évtized után állították fel egy változatát Milánóban. Az ötvenes években sok szobrot készített a művésztársakról, így Ferencsik Jánosról, Pilinszky Jánosról, Németh Lászlóról, Juhász Ferencről, de ő készítette például a Belvárosi plébániatemplomnak Krisztus megkeresztelését is. Éremsorozatot szentelt a magyar íróknak. A 1956-os forradalom után agyvérzést kapott, jobb oldala lebénult, haláláig bal kézzel dolgozott. Élete utolsó szakaszára inkább a kisplasztikák és az akvarellek jellemzők, Írás és kép címmel 1961-ben jelentek meg írásai. Budapesten halt meg 1967. június 2-án.

Ha Ferenczy Béni a magyar szobrászatot, ikertestvére, Noémi a magyar kárpitművészetet újította meg. Testvéréhez hasonlóan ő is tanult Nagybányán, a kárpitszövést viszont Párizsban sajátította el a tízes években a Manufacture des Gobelins-ben. A korabeli szokásokkal ellentétben Noémi maga készítette mind a kartonokat, mind a szőtteseket, és formailag is megújította a korabeli kárpitművészetet, mivel a dekoratív-síkszerű munkák irányába vitte el. Művein egyenrangú a figura és a háttér. Külföldön is értékelték: Hollandiában 1935-ben két sikeres kiállítása is volt. Korán, már a harmincas években elkezdett tanítani, majd az Iparművészeti Főiskola tanára lett egészen 1957. december 20-án bekövetkezett haláláig.