Kultúra
Műfaji sokszínűség a Gyulai Várszínház színpadán
Trianon 100. évfordulójáról is megemlékeznek

Elek Tibor
Fotó: MH/Papajcsik Péter
Majd hozzátette: Acsai Roland Farkasok című drámájának ősbemutatójával indul az évad, amely a teátrum és a nagyváradi Szigligeti Színház közös Hamlet-bemutatójával zárul. A premierek között szerepel Visky András Pornó – Feleségem története című műve és Márai Sándor A kassai polgárok című drámája Szabó K. István rendezésében. Az igazgató kiemelte, a nemzeti összetartozás éve jegyében hangsúlyosan törekszenek a külhoni magyar társulatok és előadóművészek meghívására, továbbá négy előadással is megemlékeznek a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójáról – írta az MTI.