Kultúra

Az MMA a Városliget projekt indításától részt vett annak kialakításban

A Magyar Művészeti Akadémia képviselői és szakértői delegáltjai a Városliget projekt indításától, 2013-tól fogva részt vettek a projekt kialakításában, pontosításában.

Az MMA a Városliget projekt indításától részt vett annak kialakításban
Az építkezés jelenleg is folyik, a Magyar Zene Háza előre láthatólag háromnegyed éven belül szerkezetkész lesz
Fotó: Városliget Zrt.

A Városligetben zajló kulturális fejlesztéseket a Köztestület vezetői az azóta eltelt időben is folyamatosan végigkísérték, továbbá azt is örömmel rögzíthetjük, hogy a Néprajzi Múzeum kivitelezés alatt álló tervei – mint 2018-ban a Világ legjobb közintézménye díjasa – akadémiánk tagjához, Ferencz Marcel vezető tervezőhöz is köthetők - írta az MMA a lapunkhoz eljuttatott közleményben.

Az MMA bízik abban, hogy a korábban mind a kulturális célokat, mind a városfejlesztési terveket tekintve széles körű egyeztetéseken alapuló és konszenzust bíró terveket a kormányzat a következő években, a fejlesztéseket lehetővé tevő szabályozási környezet által a már engedélyezett tervek szerint megvalósíthatja.

Kapcsolódó írásaink

Történelmi fejlesztési terv

ĀÁllami támogatásban részesülnek a nyolcszobásnál nem nagyobb vidéki szálláshelyek,belföldön az idei nyár jobb lesz a tavalyinál a Magyar Turisztikai Ügynökség szerint