Kultúra

Filharmonikusok közönség nélkül

Három eszközzel vehetjük fel a harcot a járvány ellen: az első a türelem, a második a józan ész, a harmadik pedig a fegyelem – hangsúlyozta lapunknak Herboly Domonkos

Nagybőgősből lett közgazdász Herboly Domonkos, aki már több mint három éve vezeti a Nemzeti Filharmonikusokat. A főigazgatóval a közönség nélküli időszakról, a lemondott programokról, a fiatalok megszólításáról és az új évad reményeiről is beszélgettünk.

Filharmonikusok közönség nélkül
„Május 30-tól, Kocsis Zoltán születésnapjától hirdetjük meg bérleteinket”
Fotó: MH/Papajcsik Péter

– Nyolcévesen kezdett zongorázni, majd nagybőgőzni tanult. A Zeneakadémia elvégzése után mégis a közgazdaságtan felé vette az irányt. Miért?

– Zenész családból származom, apai ágon több generációra visszamenőleg zenészek voltak az őseim. Így nekem és a bátyámnak teljesen természetes volt, hogy zenét tanulunk. Nagyon hamar elkezdtem zongorázni, de eszem ágában sem volt művésznek állni, főként azért, mert láttam, hogy apukám hétvégente és ünnepnapokon is dolgozott. Tizenéves koromban nagyon szerettem volna basszusgitározni, amihez jól jött egy klasszikus alap, ez lett a nagybőgő. Mire a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében lediplomáztam 2000-ben, már több budapesti zenekarnál dolgoztam. Tudtam, hogy a zenélés egy csodálatos dolog, de nem akartam azt az életvitelt élni, ami ezzel a pályával jár. És gyermekkorom óta nagyon érdekelt a közgazdaságtan, akkor még gyerek fejjel nem tudtam, de különösen a makroökonómia. Így aztán jelentkeztem a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemre, ahol fantasztikus dolgokat tanultam, egy új világ nyílt ki számomra.

– Ennek ellenére később visszatért a zenéhez…

– Igen, pedig tudatosan kerültem a művészeteket, ám az élet úgy hozta, hogy néhány évvel később visszasodródtam a kultúra közelébe. Egyik munka hozta magával a másikat, és azóta is ezen a területen dolgozom.

– Több mint három éve tölti be a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatói posztját. Milyen művészeti és gazdasági irányelvek mentén vezeti az együttest?

– Tulajdonképpen véletlenek láncolata eredményezte, hogy a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főigazgatója lettem, ami hatalmas megtiszteltetés számomra. Az, hogy ifjú koromban zenekari zenész is voltam, nagy segítség a munkám során. Ugyanis így meg tudom érteni, át tudom érezni a kollégák problémáit. Látom, mire van szüksége egy művésznek, és mire nincs. Jól ki tudom alakítani a közös nevezőt a kollégákkal. Ha pedig ránézek az évadtervre, meg tudom mondani, melyek azok a programok, amelyek könnyen értékesíthetők lesznek, és melyek kevésbé.

– A Nemzeti Filharmonikusoknál száznyolcvan művész dolgozik. A járványhelyzetben hogyan tudta összetartani a csapatot?

– Ez mindenkinek új helyzet volt: egyfajta sokk és dráma. Ugyanis most azt nem művelhetik, amiben ez a száznyolcvan művész egészen kiváló, hogy felmennek a színpadra, és az adott pillanatban elképesztően magas művészi teljesítményt nyújtanak. Ne felejtsük el, ahhoz, hogy valaki a Nemzeti Filharmonikusok vagy a Nemzeti Énekkar tagja lehessen, minimum húsz évet kell áttanulnia és –gyakorolnia, valamint nagyon jó formában kell lennie. Folyamatosan arra vannak trenírozva a művészeink, hogy élőben, egy koncertteremben a maximumot nyújtsák a közönségnek. Ám ez március közepén egyik napról a másikra megszűnt. Ezután egy körlevélben azt írtam a kollégáimnak, hogy három eszközzel vehetjük fel a harcot a járvány ellen: az első a türelem, a második a józan ész, a harmadik pedig a fegyelem. Utóbbi a két együttesnél egészen elképesztő módon van jelen a színpadon. A járványhelyzet azonban másfajta fegyelmet teremtett mindannyiunk életében.

– Hogyan viszonyultak a kollégái mindehhez?

– Nagyszerűen vették az akadályt. Higgadtan, nyugodtan, értelmesen kezelték ezt a válságos helyzetet. Ebben segített az is, hogy elindítottuk a Filharmonikusok Otthon programot, amelynek keretében mindenki olyan digitális zenei tartalmat gyárthat le otthon, amilyet szeretne, és ennek egy részét közzétesszük Facebook-oldalunkon. A zenekarból és az énekkarból egy-egy házaspár például lenyűgöző komolyzenei produkciót állított össze, amelynek során kreatív energiák jöttek létre.

– Ezek a karanténkoncertek azért is különlegesek, mert így a közönség más oldalról is megismerheti a művészeket.

– Amikor a közönség és a művészek találkoznak, az egy nagyon formalizált helyzet, engem leginkább a japán teaszertartások mozdulatsorára emlékeztet. Most viszont kötetlenebb formában, új oldalukat mutathatják meg zenészeink, ami – azt gondolom – segít abban, hogy közelebb kerüljünk a közönséghez.

– Koncertjeiket az évad végéig lemondták. Gondolkodnak abban, hogy nyáron vagy szeptembertől esetleg pótolnak ezek közül néhányat?

– Pótolni nem tudunk, mert saját fenntartású játszóhelyünk nincsen, tehát nem akkor tudunk megtartani egy koncertet, amikor szeretnénk. Noha a Művészetek Palotája (Müpa) rezidens együttese vagyunk, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem nem a mi kezelésünkbe, fenntartásunkba tartozik. Más zenekarokhoz hasonlóan mi is a Müpától, a Zeneakadémiától vagy a Pesti Vigadótól kapjuk az időpontokat. Arra törekszünk, hogy vissza tudjuk hívni azokat a hazai és külföldi művészeket, akikkel most elmaradtak a közös koncertjeink, ez azonban a 2020/2021-es évadban már sajnos nem lehetséges, mert annak szakmai tervezését tavasszal be kellett fejezni.

– Milyen koncepció mentén tervezték meg ezt a következő évadot?

– Az elmúlt két-három évben kialakult bérletstruktúrát vittük tovább. Az Operaház zenekara és gyermekkórusa is ellátogat hozzánk, de hazai és külföldi vendé­geink is lesznek. Május 30-tól, Kocsis Zoltán születésnapjától hirdetjük meg bérleteinket. Az ülőhelyek harminc százaléka lesz elérhető, hogy a közönség biztonságos távolságra legyen egymástól. És mivel azt szeretnénk, hogy a közönség ekkor találkozzon először a jövő évad művészeinek névsorával, ezért erről többet nem árulhatok el.

– Szeptemberi évadkezdést ter­-veznek?

– Noha nagyon bizakodó vagyok, van egyfajta félsz is bennem, hogy a 2020/2021-es évadot el tudjuk-e ősszel kezdeni. A német szaksajtóban azt olvastam, előfordulhat, hogy még decem­berig nem tarthatók hangversenyek. Azt kívá­nom, hogy nálunk ne így legyen, viszont ha idehaza is ez a kormányzati döntés születik, akkor azt el kell fogadnunk. Szeretnénk kamarakoncerteket adni, amelyeket professzionálisan rögzítenénk, jelenleg ezen dolgozunk megfeszített tempóban. Ám nagyon nehéz közönség nélkül zenélni!

– Kodály Zoltán mondta egyszer, hogy „a jövő közönsége azokból lesz, akikkel már gyermekkorban megszerettetik a zenét”. A fiatalokat hogyan tudják megszólítani?

– Nagyon büszke vagyok Zenemánia című sorozatunkra, amelyet Dinyés Dániel zeneszerző, karmester vezényel. Ezekkel az úgynevezett beavató koncertekkel főként a középiskolás generációt szólítjuk meg. Számos levelet kaptunk fiataloktól, akik arról számoltak be lelkesen, hogy elkezdték érteni, mi ez az egész, és rákaptak más bérleteinkre is. De ez még nem a gyermek korosztályról szól. A Nemzeti Énekkarnak van egy ifjúsági sorozata, amit ebben az évadban kezdtünk el a Budapest Music Centerben. Testhezálló műfajokat ismertetünk meg a gyerekekkel kötöttségek nélkül, így élménnyel tudjuk rászoktatni őket a zenére és az éneklésre. Nagy felelősséggel tartozunk a következő generációkért, ez az egyik legfontosabb dolog, amit vállalnunk kell. Abban hiszek, hogy ha minőségi kultúrával tudjuk ellátni a fiatalokat, akkor elvégezzük a munkánkat. Fontos, hogy olvassanak, jó zenét hallgassanak, színházba járjanak. Sőt, mindez egyre fontosabb abban az információáradatban, amelyben élünk.

Kapcsolódó írásaink

Kórusépítés

ĀHazánk továbbra is zenei nagyhatalom – nyilatkozta lapunknak Somos Csaba, a Nemzeti Énekkar karnagya

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom